Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-04-25 / 4. szám
tanügyi értesítő 13 miként a pap, holtig tanúi és mert ezt cselekszi, nincs szüksége a modelre, mit tudásánál fogva ma már magának kell készítenie. Máskülönben én e kérdésben elfoglalt álláspontomtól, helyesen nézeteimtől való elállást csakis azon estre ígértem, ha — mint említém — érvekkel győznek meg. Mig ez meg nem történik, bizony én nem változtatom azt olyan könnyen, mint a kabátot; de nem csökönyösködöm, ha az ellenérvek igazságai meggyőzők. Kerestem ezt az igen tisztelt tanfelügyelő úr sorai közt, de sajnálatomra nem találtam. Találtam ellenben azt, ami egy kissé különös. Azon mondásomra, hogy a magasabb tanintézetek tanítói és tanárai sem tartanak mintanításokat, náluk ilyen eljárás nincs, igy felel: „Ami azonban nincs, az indok sem lehet.“ Dehogy nem lehet. Ha azt mondja valaki: vedd meg ezt a földbirtokot vagy emeletes házat, hát nem elég indok az, ha azt mondom : nem vehetem meg, mert: kincs, nincs. Különben én nem azért vagyok ellene a mintatanításoknak, mert a magasabb tanintézetek tanítói vagy tanárai ilyeneket nem tartanak, hanem azért, mert elérkezettnek látom azt az időt, melyben a tanító önállósága, tudása azzal is dokumentáltassék, hogy ilyenre már szüksége nincs és a képzőből magával hozott anyag legyen az az alap, mire szorgalmas olvasással, a gyakorlatból merített tapasztalataival építhet. Mivel ilyen alapja ma már minden tanítónak van, tehát indok, hogy mintatanítások tartására szükség nincs. Másodszor olyan színben tüntet fel, mintha én félnék a kritikától, mely leránt, meggyaláz. Egy szóval sem állítottam azt, hogy a kritika meggyaláz. A helyes és igazságos kritika barátja vagyok magam is, mivel tudom, hogy az törekvésre ösztönöz és tudásra vezet; hát ilyet nem is mondhattam. Azon ténnyel szemben, hogy némelyek a kritikával visszaélnek, egy véleményen vagyunk. Ámbár én ezt nem indokként hoztam fel a mintatanítások ellen, csak, mint elítélendő dolgot jeleztem. Ama véleményemben aztán, hogy a nagyon is divatos mintatanítások tartásával — az általam is szükségesnek jelzett eseteket kivéve — a tanítók lekicsinylését látom, csökönyösen megmaradok. Sohasem tagadtam, hogy a tanítás nem mesterség; de azt magam is állítottam és e kis lapok valamelyik száma tehet róla bizonyságot, hogy azt én is művészetnek minősítettem. És ha ez így van, helyesen és bölcsen mondja igen tisztelt tanfelügyelő úr, hogy az elösmert mesterembereket keressük fel műhelyeikben s töltik tanuljunk szégyenkezés nélkül. Ezt én is koncedálom. Látogassanak el a tanítók is az ismertebb és nevesebb tanítók iskoláiba, hallgassák meg azok
