Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-02-25 / 2. szám

2 tanügyi értesítő Ezen szakaszok ismertetésével részletesen foglalkozni terünk nincsen; azonban az általános kép megalkothatása céljából egyes száraz tényeket megemlítünk. A szolgálati viszonyok szabályozásának 1. §-a szerint az állami tanítók, tanítónők, kisdedóvónők is állami tisztviselők lennének. Ennek alapján elérjük azt, hogy a 6. §. b) pontja szerint „ugyanazon hivatalnál alkalmazott állami tisztvi­selők között egyenes vagy harmadizigleni oldalrokonság, vagy másodizígleni sógorság, vagy fogadott szülői, vagy gyermeki viszony nem állhat elő.“ Tehát a mostoha anyagi viszonyok közt élő tanító — különösen nemzetiségi vi­dékeken való megragadása esetén — az ott működő tanítónőt feleségül nem veheti. Ha pedig már elvette, akkor menten szét lesznek kergetve . . . „Szilágyi prag­matikába értelmében. Figyelmi vétségeink — miként a velünk egyenlő rangú többi állami tisztviselője is — a fegyelmi bíróság hatásköre alá vonatnék s a törvényszék keretébe esnék. (34. § és 35. §.) A fegyelmi büntetések és eljárások, felfüggesztések, hivataltól történő áthelyezések, nyugdíja­zás és összeférhetetlenség szabályozásánál sok megnyug­tató dolgot is találunk; ellenben az illetmények szabály­zásánál csak a rangosztályba sorozott tisztviselőknél, altiszteknél, szolgáknál és az állami tanító személyzet illetményeinek I—VI. csoportjaiba osztott tanárok és tanítóknál látjuk az igazságos mértéket használni. A mi VIII. csoportunk ügye, mintha nem is volnánk kultu- rállamban, mintha itt a népnevelés kérdése még nem érlelődött volna meg, hanem ázsiai sötétségben még csak embrió korát élné, bal kézzel van esetlenül elintézve. A bal és jobb kéz működését szembetűnően állítja elénk különösen az, hogy a népoktatás munkásai az elemi népiskolák tanítói 1000 korona fizetéssel kezdjék és 2200 koronával végezzék pályájukat, mikor a három évvel tovább iskolázott polgári iskolák alkalmazottai 2000 ko­ronával kezdenék és 4400 koronával végeznék azt. A mai társadalmi és megélhetési viszonyok közt és a tanítók képzettségének becsületes figyelembe vétele mellett a tanítók fizetését — miként a tanítók országos kong­resszusa kimondta — XI., X. és ÍX. fiz. osztályok elvei

Next

/
Thumbnails
Contents