Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-11-25 / 9. szám
8 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ nak járulni s e tekintetből részére más hivatali pályákkal szemben különös előnyt nyújtani. A tanítói állásnak van jövője. Ennek a jövőnek a megvalósulásához adta meg az első lökést a. miniszter rendelete, amikor megnyitja a tanítóság előtt a társadalmi érvényesülés útját; mikor utat, módot, eszközöket, sőt védő kart nyújtani helyez kilátásba e téren kifejtendő munkálkodásában. Én hiszem, hogy ha a tanítóság annak rendje és módja szerint, egységesen, szervezkedve s a Gazdaszövetség védszárnyai alatt mielőbb a társadalmi munkásság terére lép, igazainak diadala nemcsak útban lesz, de mielőbb és feltartózhatatlanul meg is valósul. Ügyünk — akkor — valóban a nemzet ügye, érdekünk a nemzet érdeke és sikerünk a nemzet sikere is lesz. Eddigi társadalmi munkásságunkról még nehány szót. A tanítóság egy része eddig is kivette részét a társadalmi munkából, de — kellő ösztönzés híján — csak itt-ott lépve e munkatérre, magára hagyva, elszigetelve, ezer bajjal s akadállyal küzdve szizifuszi munkát végzett s igy annak országos figyelemre és elismerésre méltó eredménye nem volt, nem lehetett. Hányszor hangzott az e téren buzgólkodó tanítóval szemben a helyi potentátok kicsinylő, gúnyos szava: — Mit akar ez a tanitócska? Talán azt akarja elhitetni, hogy ő a helységet (orránál fogva) vezetni képes vagy (ami még szörnyűbb) hogy ö még talán valaki ?! Most már azonban maga a miniszter zsirálja és szankcionálja a tanítóság e téren kifejtendő munkásságát s azt a Gazda- szövetség védő szárnyai alá helyezi; most az általános szavazati jog ügye a népnevelés és népvezetés kérdését nagyon is előtérbe helyezi; most a tanítói fizetések és nyugdíjügy függőben levő rendezése a társadalom rokonszenvére nagyon is reáutalja a tanítóságot: most tehát más a helyzet; most máraz e téren való munkásság többé nemcsak nem háládatlan, de sőt szükségszerű és hovatovább elodázhatatlanabb feladat. Végül még csak egyet! Felmerülhet az ellenvetés, hogy most a tanítóságot fizetésügyének és megélhetésének napirendre került és evidens kérdése foglalkoztatja, figyelmét és energiáját teljesen igénybe veszi és leköti s hangulata sem olyan, hogy az újabb munka gondolatával és megvalósításával szívesen foglalkozhatnék, — akkor, mikor az eddigi kevesebb munkájának sem kapja meg távolról sem a megfelelő, anyagi jutalmát. Ebben sok igaz van; de hogy ez nem a teljes igazság, arra már előbb megfeleltem. A miniszteri kezdeményezés most lépett életbe, nekünk nem szabad tétováznunk, sőt két kézzel kell az alkalmat megragadnunk — a saját érdekünkben is. Ismétlem : szilárd és változatlan álláspontom, hogy nekünk az iskola négy fala közé nem szabad eltemetkeznünk — ez volt
