Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-11-25 / 9. szám

tanügyi értesítő

3

kérlelhetlenül és könyörtelenül szorítják, fojtogatják; a feleség szomorú, szemrehányó tekintete s a gyermekek sírása űzi a néptanítót azon az úton, melyről visszatérés csak akkor lehet, ha a nagylelkű, hatalmas kormányzó férfiak tisztességes darab kenyeret adnak kezébe, melyből a család jóllakhatik s az anyagi gondok helyet a jótékony megelégedés költözik be a néptanítók hajlékába.

Az állami tanítók egyetemes gyűlésének monstre küldöttsége előtt Apponyi Albert gróf közokt. miniszter úr Őnagyméltósága kijelentette, hogy az 1906. évi költségvetés keretében az állami tanítókért nem tehet semmit, de ígérte, hogy az 1907. évi költségvetésben gondoskodni fog róluk. Az állami tanítók — bár az éhezőnek nehéz a további éhezés — mégis megnyugvással vártak.

Az 1907. évi költségvetés kapcsán a miniszterelnök úr Őexelenciája a legnagyobb meglepetésre sajnálattal kijelentette, hogy az államháztartás annyira túl van terhelve, hogy az állami tanítók fizetésrendezését 1908-ra el kellett halasztani. Ez a folytonos biztatás, a jogos igények kielégítésének indokolatlan elodázása ismét a legnagyobb keserűséggel töltötte el az állami tanítóság szivét, különösen mikor látta, hogy mikor az állami tanítók az 1907. évi költségvetésben semmit sem kaptak, addig a felekezeti és városi közép-, felsőkereskedelmi és felsőnépiskolai tanszemélyzet fizetése egyenlösittetett a hasonfoku állami tanintézetek tanárainak fizetésével ; az állam tanítói pedig várjanak 1908-ig, holott éppen a tanítókra nézve egy esztendei várás egyenlő volna anyagi helyzetük teljes csődbejutásával s jobb meggyőződésük megsemmisülésével, és hogy ebből mi fejlődnék ki, azt előre kiszámítani nem lehet. A keserű csalódáshoz jött még a „Néptanítók Lapja“ egyik számának vezető cikke, mely az elkeseredésnek a bizalom és reménység leple alatt lappangó szikráját egyszerre lángra gyújtotta, mert a miniszterelnök úr Őnagyméltóságá.nak azon kijelentésével szemben, hogy az állami tanítók fizetésének méltányos rendezéséről az 1908. évi költségvetésben fog gondoskodni; a Néptanítók Lapja azt mondja, hogy „az állami tanítók fizetésrendezése az 1907. évi költségvetésben immár valóra vált ?!“ s elmondja, hogy ennyi, meg annyi állami tanító kap 1400, 1600 koronát, hogy a személyi pótlék 400 koronára fog emelkedni (ami most is megvan) szóval tervszerűtlen összevisszaságban sorol fel egy pár adatot, melyekből azonban a legfogasabb fiskális, de maga a cikk Írója sem tudta volna kihámozni és megállapítani, hogy melyik állami tanító, mennyi fizetésre számíthat.

Az állami tanítóság bizalmából és reménységéből űzött ezen játék a kedélyeket természetesen végképp felizgatta és az elkeseredést a kétségbeesésig fokozta; látva azt, hogy az állami tanítók az államnak tényleg semmibe sem vett mostoha gyermekei, mert ugyanakkor, mikor az állami tanítók elkeseredését a méltánytalan elbánás a legmagasabb fokra emelte, a megyei tisztvi