Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-10-25 / 8. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7 A testgyakorlat tanításának anyagát a következő négy cso­portban tárgyalja: 1. ) mozgásos játékok; 2. ) rendgyakorlatok; 3. ) szabadgyakorlatok; 4. ) szergyakorlatok. A játékok tanítását kötelezővé teszi mind a hat osztályban. Az első és második osztályban a játékra helyezi a fősulyt. A rend és szabadgyakorlatokból azoknak elemeit csak annyiban kívánja, amennyiben a játékokkal kapcsolatos rend fentartására és a tömeges vezetésre előkészítő gyakorlatul szolgálnak. Ezeknek rendszeres tanítása a III.—VI. osztályokra esik. A szergyakorlatok tanítása egészen a III.—VI. osztályokban van beosztva, miután az I. II. osztály növendékei abban a kor­ban ezek végzésére nem elég erősek. A tanterv a testgyakorlatok tanítására nézve nemcsak az anyagot jelöli meg, hanem a kivitelre is megfelelő és követésre méltó utasításokat ad; ezek kapcsán mintegy rámutat a felszere­lési eszközökre is. Az eddig hallott és olvasott tantervre vonatkozó kedvező bírálatokkal szemben, nehogy az látszassák, miszerint a megszo­kott utón haladva nyilvánítom véleményemet, tartozom annak előzetes kijelentésével, hogy én az uj Tantervnek az egyes tantár­gyakra vonatkozó kívánalmait a maguk egészében kivihetetlenek- nek és megvalósithatatlanoknak tartom; azonban nézetem szerint a legsikerültebb részei között foglal helyet az, a mely testgya­korlat tanítására vonatkozik. Nagyon természetes, hogy az anyag kellő feldolgozása juttat a célhoz s hogy az valóban elérhető legyen, az anyag feldolgoz- hatására meg kell adni a lehetőséget az alkalmas tornahelyisé­geknek megfelelő berendezése és felszerelése által. Mint már elébb jeleztem, a Tanterv és utasítás nagy [súlyt helyez a játéktanitásra mind a hat osztályon át és igen helyesen, — mert hiszen tudjuk, hogy a gyermek — ha csak alkalma van reá, — fut, szalad, ugrik, játszik, tehát folyton mozog. A gyermeknek ezen mozgási vágyát használjuk fel a játék által s vele a féktelen mozdulatokat bizonyos szabályok alá vetjük. A játék a gyermekeket egymás iránti türelemre szoktatja, a társas együttlétet, együtt érzést, a közös munka végzését és megbecsü­lését előmozdítja; kitartásra nevel s ebben jellemszilárdságra is. Fegyelmi szempontból is nagyértékü. A játékban a gyermek­nek alá kell vetni magát a vezető parancsának, intézkedéseinek, tehát rendre, engedelmeségre szoktat. Igen alkalmas nevelési eszköz a tanítóra nézve azért is, mert alkalmat ad a növendékek kiismerésére. A játékot a gyermek korához, neméhez és felfogásához kell

Next

/
Thumbnails
Contents