Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-09-25 / 7. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

5

használjanak a nemzeti államnak, hogy ennek legbensöbb ügyét egy hatalmas lépéssel előbbre vigyék. Nem hiszem, hogy akadna egy tanító is, ki a rendelkezésére álló eszközökkel ne igyekeznék azon, hogy az uj tantervben lefektetett szép eszmék a lehetőség szerint testet öltsenek. Nem hiszem, hogy akadna tanító, ki a közoktatásügyi kormánynak uj tantervében észlelhető nemes intencióját ne tenné magáévá. Mindnyájunkat a miniszter úr hivó szava egy lelkes táborba gyűjt és az ő utasítását híven, lelkiismeretesen, tőlünk telhető minden erőnkből teljesíteni is fogjuk. Minden igyekezetünk oda irányul, hogy mi az uj tantervet a gyakorlati életben úgy vigyük keresztül, hogy az hazánk kulturális fejlődésének képét ne csak a papíron mutatta hanem bárki is hazánk tényleges műveltségét az életben tapasztalhassa, mert lépést tartunk a nyugat művelt államaival. — Szóval igyekezni fogunk azon, hogy a kormány meg legyen velünk elégedve, mint egy hadvezér a nyert csata után. így van ez és nem máskép.

De viszont ne csodálkozzanak azon, ha a nyáron az orsz. bizottság gyűlésen a fizetésrendezés kérdése a kedélyeket izzóvá tette és a tárgyalás körül .heves vitatkozások folytak. A tanítóság az elmúlt évben szép reményekkel nézett a jövőbe fizetésének rendezése tekintetében. Az ezúton beállott politikai zavarok azonban újra előidézték a már régen megoldásra váró kérdést. Hányán haltak el azóta és hányán mentek nyugdíjba, pedig a fizetésrendezéshez szép reményeket fűztek. De a tanítóság tűrt, hallgatott ismét egy szebb jövő reményében — dolgozott tovább. Amidőn a mostani nemzeti kormány létre jött, nagyot lélekzet- tiink és úgy éreztük, mintha valami lidércnyomástól szabadultunk volna föl. Különösén mi, tanítók, örvendeztünk leginkább, mert ma a közoktatásügy élén olyan férfi áll, ki igaz és nagy, ismeri jól nyomorúságunkat, tarthatatlan állapotunkat és meg tudja becsülni munkánkat; e mellett oly kimagasló egyén és fen'költ gondolkozó férfi, hogy mi büszkék lehetünk reá.

Annál fájóbban esett hallani az orsz. áll. tanítók egyesületének julius hóban tett nyilatkozatot, hogy az idő szerint a tanítóknak legmesszebb menő jóindulaton kivül egyebet nem ígérhet. A tanítóknak nem is ígéret kell, hanem tényleges fizetésrendezés. Egy bizottsági gyűlésen pedig kijelentette, hogy már az 1907. évi költségvetésben is látszani fog a tanítók helyzetén való javulás.

Tehát ismét a hit-, a reménynél tartunk, csak hogy ez már nem táplál bennünket, hanem nagyon óhajtanok, hogy a hit- és remény kenyérré válnék. Soha időszerűbben nem jönne fizetésrendezésünk, mint most, amikor az egész országban általános drágaság van, mi leginkább minket sújt, kik kénytelenek vagyunk a vizen kivül (sok helyütt még azt is) mindent pénzért venni és pedig jó drágán. Ha ez igy tart soká s bajunkon segítve nem lesz, nem éhezhetünk tovább, de az adóság posványába sülyedünk. Éhes gyomorral, váltólejáratokkal, gyermekneveltetés-