Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-06-25 / 6. szám
18 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Az Egyesíiit-Államok minden iskolájában ugyanis évenkint egy uep kizárólagosan a madaraknak van szentelve akként, hogy a tanitó azon a napon tanítványainak fölfogásához mérten szép és beható előadást tart a madarak életéről, jelentőségéről a természet háztartásában, az ember gazdaságában, de lelkiiletében is. És ugyancsak minden iskolában az évnek egy bizonyos napja a fáknak van szentelve. E napon az oktató a fák jelentőségét fejtegeti, a súly azonban arra van fektetve, hogy minden gyermek valamely alkalmas, kopár helyen egy pár csemetét ültet el, mely azután magával a gyermekkel növekszik, így a gyermek lényéhez fűződik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezen rendeletet ki is adta s hihető, hogy eredménye meglesz. „A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség“ folyó évi augusztus hó 1—19-éig terjedő időben Budapesten XV. országos tűzoltó szaktanfolyamot rendez, melynek nemzetgazdasági szempontból nagy horderejű célja, a tűzoltói intézmény fejlesztése. A tanfolyamot elvégzők a tanfolyamhoz kiküldött belügyminiszteri biztos s a magyar országos tűzoltó szövetség kiküldöttjének ellenjegyzésével s a szakelőadók aláírásával ellátott látogatási igazolványt kapnak, mely azonban minősítést még nem képez, hanem arra jogosít, hogy a tanfoiyamot végzett hallgatók egy évi újabb tűzoltói gyakorlat után képesítői tiszti vizsgálatra jelentkezhetnek s ennek letétele esetén képesítő bizonyítványt kapnak, melyben bent foglaltatik, hogy az illető tiszti minősítést nyert. Tanfolyam hallgató lehet minden 18—42 éves fedhetetlen előéletű férfi. A felvételnél mégis előnyben részesülnek az érettségi bizonyítvánnyal, jegyzői vagy tanítót oklevéllel biró kellő társadalmi állást betöltő katonaviselt egyének. A részvételre való Írásbeli jelentkezések a „Magyar Országos Tűzoltó Szövetség“ elnökségéhez (Budapest, VII., Ke- repesi-ut 38.) intézendő folyó évi julius hó 10-ig, mint végső határidőig annál is inkább, mivel e határidőn túl jelentkezők sem utazási, sem pedig elszállásolási segélyre sem tarthatnak igényt. A jelentkező tartozik az őt kiküldő hatóság, községvállalat, vagy magánszemély által kiállított s kiküldését igazoló bizonyítványát bemutatni. Tan- vagy beiratási dijat senki sem fizet, mivel a tanfolyam teljesen díjmentes, sőt az eszközök és szerelvények is díjtalanul állanak rendelkezésre. A Nunkovics András-féle ösztöndíj. A vallás- és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter a Nunkovics András-féle alapítványnál megüresedett egy 2 )0 koronás ösztöndíjra pályázatot hirdetett. Ezen össztöndijban elsősorban azon tanuló ifjak részesíttet- nek, akik az alapító rokonságából származnak, ha tanulmányaikból csak középszerű előmenetelt tesznek is, még pedig az elemi iskolai tanulmányok megkezdésétől tanulmányaik befejeztéig. Azon esetben, ha az alapító rokonságából leszármazó ily ifjak nem volnának, vagy nem jelentkeznének, vagy a rokonsági le