Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-06-25 / 6. szám

tanügyi értesítő 7 Bűcsu. Egészségemnek helyreállítása céljából szabadságidőmet azon­nal meg kellett kezdenem, a melynek lejártáig a m. kir. vallás­os közoktatásügyi miniszter ur Ő Excellentiaja saját kérésemre - egészségi okok miatt — más tankerüietbe helyez át s nekem saját érdekemben sürgősen el kell foglalnom kijelölt helyemet. Nem telt időmből, hogy mindazoknak, kik kellemessé és feled- hetienné tették szatmár-németi-i és szatmárvármegyei tartózko­dásomat és működésemet, személyesen mondhassak istenhozzá- dot; hogy úgy jóakaróimnak, mint ismerőseimnek és barátaim­nak hálatelt szívvel mondjak köszönetét ama szeretet és tiszte­letért, mellyel elhalmoztak. Ezúton kérem őket, hogy tartsanak meg továbbra is jóin­dulataikban, a minthogy én is mindenkor örömmel fogok reájok emlékezni. Egyben hivatásomnál fogva igen szívesen adózom elisme­réssel, köszönettel és tisztelettel a szatmár-németi-i és a szat- márvármegyei kitűnő állami, ev. ref., róm. kath. tanító s az illető lelkész és gondnoksági tag uraknak, tanügybarátoknak és a gör. kath. idegen tannyelvű iskolák tanítói közül azoknak, akik köte­lességeiket igaz hazafisággal és buzgósággal teljesítik. Megnyug­vással és elismeréssel fogok gondolni azon gör. kath. lelkész urakra is, akik hivatali esküm, édes magyar hazánk és a nép érdekében szükségelt erélyes kötelességteljesítésemet igazságosnak, régen vártnak tartották és köszönettel fogadták. Legyenek meggyő­ződve és teljesen megnyugodva, hogy nemes Szatmárvármegye népoktatásügyének érdemes vezetője, Bodnár György kir. tan- tanfelügyelő ur szintén más érdemet nem ismer, mint az odaadó és hazafias kötelesség teljesítését. Ne feledjük, hogy nemzeti létünk megszilárdítása csak együvé tartozás, általános művelődés és a szellemi színvonal emelésének alapján lehetséges. Fogadják mindnyájan hálám és hazafias tiszteletem őszinte kifejezését, Szatmár-Németi, 1906. junius 15. fmtll/l'jf l.tlJOS. kir. s. tanfelügyelő. Szatmár-Németi és Szatmárvármegye tanítósága igazi sajná­lattal veszi tudomásul ezen búcsút, mely a kir. tanfelügyelőség egyik tagjának távozását hozza nyilvánosságra, aki hazafias ér­zését, tanítóság iránt mindig tanúsított meleg szeretetét oly elő­nyösen hozta kapcsolatba hivatalos kötelességeivel. Kívánjuk, hogy uj állomási helyén föllelhesse mindazon kellékeket, mik megrongált egészségi állapotának mielőbbi teljes javulásához szük­ségesek.

Next

/
Thumbnails
Contents