Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-04-25 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 27 szokatlan cselekedetet, nemes haragra gerjedt s reám kiáltott: hát maga mit csinál? Íráshoz vezényeltem méltóságos uram, mit kegyes engedel- mével azonnal folytatok is. A komikus helyzet sehogy sem tetszett a komoly embernek s a fent tisztelt napra vakációt adván, folytatása a községházán következett. Mit beszélt, milyen argumentumokkal élt, nem kutattam, nem is volt rá szükség. Csakhamar értesültem róla, hogy a padok 10 napon belül iskoláinkat már ékesíteni fogják; a szükséges taneszközök azonnali megrendelésére pedig a jegyzőtől felhívást kaptam. Végre valahára rendbe jöttünk, volt már padunk és némi szegényes felszerelésünk. Kezdtünk nyugodtak lenni és a reánk bízott munkát odaadással, eréllyel és kellő szigorral folytattuk. Tanítótársaimmal megegyeztem, hogy a hibánkon kívül eső mulasztásokat délelőtt és délután is egy egy óra pótlással behozzuk. Alkalmasnak találtam erre az időt, mert tavaszodott s a nap hosszabodott. Ámde ember tervez s a nép végez. Csakhamar rájöttem, hogy téves úton járok és gazda nélkül csináltam meg a számadást. A tavaszi napsugár, miként a márciusi havat, úgy a mi növendékeinket is elolvasztotta s igy nemcsak órapótlást nem lehetett eszközölni, de a rendes órákat sem volt kivel megtartani. Hasztalan jelentettem a mulasztókat s fenyegette meg a szülőket a községi elöljáróság, nem volt ott növendék még csak hírmondónak se. Midőn már előszóval is követeltem a hanyagok pénzbeli bírságolását, a jegyző így szólt: „öcsém, én egy-két egyén pénzbeli megbírságolását szívesen cselekedném, de egy egész községgel szembe nem állhatok. Én lázadást nem csináltathatok, már pedig ha kívánságát — bár törvényes — végrehajtom, biztosítom, hogy még ugyanaz nap mindhárman a község határán kivid lesznek, sőt a magam állását is megingatom. Erről különben a kir. tanfelügyelő úrnak még ma jelentést teszek.“ Még el sem olvasta jóformán kir. tanfelügyelőm a kellemes hírt midőn betámítottam hozzá. Mint mindig most is nagyon szívesen fogadott. Meghány- tnk, vetettük a dolgot. Jó lelke a népnek igazat adott s belátta, hogy ezeket a szegény ördögöket büntetni nem lehet, nem szabad; de azt is tudta, hogy az iskolázás nem játék, az figyelmen kívül nem hagyható. Nem is hagyta, mert rövidesen, de határozottan kinyilatkoztatta, hogy tanítani minden körülmények között kell; azzal nem törődik, hogy nincs kit, a hogyant reám bízza. A nagy bizalom eme jele csaknem elkábított; mert ha a rideg komolyságát tekintettem, akkor furán állottam az isten színe előtt, ha pedig a komolyság hátterében egy kis humor rejlett,
