Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905-12-25 / 10. szám

i

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

nihil nisi bene“, megtartottuk volna mindnyájan. Ha valóban egészséges együttérzés lenne köztünk testületenként, községenként, megyénként, és országosan, nem húzódnánk egymástól felekezeti és más válaszfalak szerint, nem lennénk idegenek egymásnak egymás előtt igen sokan. Ha nem feledkeznénk meg arról, hogy mi mindenben tanítók kell hogy legyünk, hogy másoknak kivétel nélkül igazán nevelői legyünk példánkkal, akkor kicsinyes emberi gyarlóságaink leküzdésére jobban törekednénk.

Nincsen miért folytassam. Számtalan jelből látjuk, tudjuk, hogy a tanítóság között az összetartás nincsen meg eléggé, a közszellem nem egészséges. Ezen változtatnunk kell és lehet. Én a már említett tanfelügyelői „Felhívásinak éppen abban látom legnagyobb értékét, hogy a tanítói közönyt megtörni, n közszellemet egészségessé tenni célozza. Hiszem, hogy a hivatott helyről elhangzott buzdító szó eredményre vezet!!

Az egészséges tanítói együttérzésnek, vagy mondjam a már megszokott sablon szerint a közszellemnek nagy vívmányai lehetnek. Az egyik minden bizonnyal az, hogy a tanítók a munkakörökbe tartozó dolog iránt fokozottabb érdeklődést tanúsítsanak. Akik az egészséges közszellemnek hatása alatt vannak, minden tanítói munkát s mindenféle tanítókra vonatkozó mozgalmat figyelemmel kisérnek. Hajlandó vagyok állítani, hogy voltaképpen hivatásuknak magaslatán ezek állanak. Az ilyen tanítók odaadással és ügyszeretettel dolgoznak hivatásuk körében, mert magasabb szempontból nézik pályájukat. Ok azért a foglakozásért, amelyet a sors számukra kijelölt, lelkesednek, mert szépségeit átérzik. „Az olyan munkások megérdemlik a legőszintébb elismerést és nagyrabecsülést. Vajha minél több olyan tanító lenne a Magyarhazában, akik abban a meggyőződésben élnének, hogy az ember számára a kötelesség területét nem a törvények, utasítások, szabályrendeletek, hanem a szív érzései mérik ki“. Ezeket irta hozzám ez óv tavaszán buzditóul Fazekas .József'tanár, a jeles mintanevelő, puritán jellemű ember, annyi tanítónak atyai vezére. Kérdem, hogy akik a tanítói közérdek előbbviteléért fáradtak és fáradnak nem így gondolkoznak-e V . . Pótérffy Sándornak a tanítók érdekében kifejtett nagy eredményű munkájában is „a szív érzése mérte ki a kötelesség területét“. () sohasem nézte, hogy aki segélyért fordul miféle,vallásu, hanem azt, hogy az illető csakugyan segélyre szorult. És hozzá hasonlóan „a szív érzése“ vezette mindazokat, akik közülünk a. tanítóság érdekében szóval, tollal, tettel fokozott mértékben dolgoznak óvről-évre. Pedig mindazok, a tanítói közérdek iránt ébresztik az érdeklődést, hogy valahára megszülessen az egészséges tanítói köszellem.

Itt helyénvaló lesz egy sziikebb körben többször hangoztatott felfogásnak szemébe néznünk. Vannak tanítók, akiknek az a véleményük, hogy azok a társaik, akik a tanítói közérdeknek egyesületi munkálkodásukban és azon kívül szóval, tollal,