Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905-03-25 / 3. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3 nyelvet beszélő hazánknak. De nem kevésbé befolyásolná ez az ország összes tanítóságának munkásságát is, kik hasonló körülmények természetszerű bekövetkezésének örvendeztető reményében fáradságot nem ismerő nagy eredmények felmutatásáért fokozott munkásságot fejtenének ki a magyar haza véghetetlen nagy hasznára. Az idegesség, a befolyásoktól való rettegés, az önérzet lankadása ma már a nevelés rémeinek tekintetnek. Az idegességet most úri betegségnek nevezik. A tanítóság urasságát nem részletezzük; közismert dologgal senkit sem untatunk; hanem figyeljünk meg egyebet: a szolgálati bizonytalanságot, a hivatalon kivül álló befolyásos akaratának sokszor döntő erejét s ezekhez hasonló körülményeket, miknek éles megfigyelése után bizonyosan okunk lesz kétkedni abban, hogy az idegesség tényleg csak nagy úri betegség volna: holott éppen azoknak a betegsége első sorban és legnagyobb tömeggel, akiket a jövő bizonytalansága tart állandó rettegésben, kik ugyan urak, de leginkább tanító urak. Már pedig gyermeknevelésre idegbeteg ember tökéletesen alkalmatlan, sőt veszélyes is. Ennek elkerüléséért kell a szolgálati pragmatika. A felvetett kérdésnek minden ágára kiterjeszkedni nincs terünk, sem szándékunk ezen első szavunknál; csupán fölemlítjük a sok közül, hogy az újságokban szellőztetett nem egy élet megkeserítene, tönkre jutása elkerülhető lett volna már eddig is a szolgálat tökéletes szabályozásával, minek átgondolása után megértjük, hogy jövőre nézve az igazi emberi érzés sürgeti a szolgálati pragmatika mielőbbi törvényes rendezését; megértjük, hogy a hivatali közegek zavartalan, kölcsönös megbecsülése, szeretete, bizalma boldogságot teremt a dohos levegőjű bureauban. a tnltömött tanteremben, a széles társadalomban, a szűk körű otthonban kicsinyek, nagyok, fiatalok és aggok közt, hogy mindenkinek életét kedvesebbé s legalább tiz évvel hosszabbá tegye. Ezt teheti lehetetlenné a szolgálati pragmatika hiánya. Humánus korszakban és művelt államban a népnevelés előbbvitelének eszköze a nevelendők büntetése nem lehet, legyen az erkölcsi vagy anyagi, pénzértékű vagy kézi ütleg. kicsire vagy nagy tanítványra mért, — mindenképen célt
