Tanügyi Értesítő, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905-05-25 / 5. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ A szatmármegyei Széchenyi Társulat f. hó 17-én a k ir. tanfelügyelősóg helyiségében tartotta meg csekély számú tag megjelenésével másodszor hirdetett közgyűlését, melynek a költ­ségvetések és számadások mellett kiemelkedő tárgya volt Nagy Béla igazgató évi jelentése. Az a hazafias és kulturális feladat, mely Szatmármegyében a Széchenyi Társulat vállairá nehezedik, éles ellentétben áll a társadalom csekély érdeklődésével szem­ben. Reményünk van azonban arra, hogy a társadalom érdek­lődésének félóbiesztósénél az állami tanítói kar közreműkö­dése hatalmas tényezővé fog válni a megyében, hol e közre­működésre felette nagy szükségünk van magyar nemzeti szem­pontból, melynek érdekében ma még kevesebbet tesz a magyar társadalom, mint a mennyit tennie kellene. Sárosvarmegye főispánja a zborói állami elemi iskolai gondnoksághoz kinevezte elnökké Török Lajos bártfai állami elemi iskolai igazgatót. A tanítóság ilyen megbecsülését öröm­mel veszi tudomásul mindenki. Az állami tanitók közgyűlése, az országos bizottságba és az Eötvös-alap igazgató-tanácsába a következőket küldötte ki : Józsa Dániel, Kiss Mózes, Pap Mihály, Vass József, Szent- györgyi Lajos, Kardos Gyula, Ónodi Gusztáv, Bokányi Dániel, Mihály Ferenc, Kótai Lajos, Csontos Alajos, Tomcsányi Jenő, Radoch József, Bartha Pál, Maszni Samu és Hubai Jenő. Továbbképző tanfolyam. A m. kir. vallás- és közoktatás- ügyi miniszter az elemi népiskolai tanitók és tanítónők részére Budapesten, továbbképző tanfolyamot nyit és pedig a tanitólí részére a Pädagogiumban kettőt, a tanítónők részére a II. kér. tanitónőképzőben egyet.. „Népkonyha“ egyesületnek zárójelentéséből kitűnik, hogy Szatmáron 206 iskolásgyermek részesült a zord tél folyamán' át naponta ingyenes ebédben. Kiosztottak 48.690 adag kenyeret, 42.276 adag vastagételt és husnemüt a nélkülözőknek. E szo- ciálpedagogiai leiadatot hivatásosan betöltő, tekintélyes egye­sület elnöke: Teitelbaum Herman, elnöknője: Lőwy Miksánó, nem közönséges érdemeket szereztek a jótékonyság terén. A kézimunkára nevelő orsz. egyesület slöjdkurzust rendez, mely felöleli az újabb — még közre nem bocsátott -- népis­kolai utasítások idevonatkozó anyagát: gyalupadmunkát, papír-, karton- és agyagmunkát. Az idei kezdőtanfolyamot Debrecen­ben f. évi július hó 1—21 ig fogják megtartani. Ezen tanfolya­mokra való fölvételnél a minisztérium elsősorban a gazdasági ismétlő-iskolai tanítókat kívánja figyelembe vétetni. E tanfolyamok 3 hétre terjednek s f. é. június 26-ig fog­nak megnyittatni. Mindegyik tanfolyamra 60 hallgatót vesznek fel, kik közül 40—40 ingyen ellátás (lakás-élelmezés) kedvez­ményében és 30 K pénzsegélyben részesül; a többi pedig ingyen 23

Next

/
Thumbnails
Contents