Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1904-12-15 / 10. szám
tanügyi értesítő 1 Lássuk végül miképpen alakul egyéni tulajdonainak legjava a „jellem“. Ha a növendék lelki fejlődését a fegyelem korlátái között gondosan vezettük, irányoztuk, kormányoztuk, úgy a midőn a gyermekélet évei az iskola falai és a serdülő fiatalkor örömei között eltűnnek, a növendék az élet iskolájába lép. Itt alakul ki egyéni tulajdonainak legjava, a jellem, melynek alapját a nevelés helyezi le. A jellem eredetileg jelenti az ember azon tulajdonainak összességét, melyek őt más emberektől megkülönböztetik. A jellem mindazon külső és belső erkölcsi erőknek eredménye, melyek reánk hatottak, A jellem elmúlt életünk kivonata, legjava mindannak, amit valaha éreztünk, gondoltunk és akartunk. Ezen érzések, gondolatok, törekvések állandó nyomokat hagynak hátra lelkűnkben, melyeket megszokás néven ismerünk. A jellem azonban nemcsak megszokásból áll elő, hanem oly módon, hogy az ember -tapasztalatai nyomán eszményt állít magának a tökéletes erkölcsi jóságról, mely eszmény körül mint központ körül csoportosulnak a vágyak, érzelmek és cselekedetek. Nekünk mint nevelőknek oda kell tehát törekednünk, hogy növendékeinkkel az erkölcsi jót, mint a jellem alapját megkedveltessük. Eme cselekedeteknek mindenkor az erkölcsi törvények szerinti alkalmazkodása a nemes jellem kialakulását alkotja. Hogy a növendék jelleme miként alakuljon ki, arra nagy befolyást gyakorol a nevelő, a tanító. A növendék jellemét alakítani valóságos művészet, melynek mesterfogásai a fegyelemnek nevezett nevelői működésben foglalkoznak. Ugyanis a jellem alaptényezője a kötelességérzet. A gyermek tapasztalja, hogy az őt környező társaság, a család, az iskola nevelője az ő magaviseletéhez bizonyos várakozást fűz, bizonyos kötelességeket szab eléje, melyeket az ő jóra kész lelke készséggel teljesít. A nevelő fegyelmezés által rászoktatta őt a kötelesség hü teljesítésére, a mit ő csupa megszokásból teljesít. így a hoszszas gyakorlat által kialakul lelkében a kötelesség teljesítés ösztöne. Nagyob korában a növendék kötelességét előszeretettel, örömmel telelj esiti, amely ilyen alakban reá nézve már kellemes foglalkozássá vált. A jellemalakulásra hatalmas tényezők az osztályban a tanulótársak egymáshoz való viszonya. Az iskolai nevelés és a tanító ugyanis a növendékek elé bizonyos egyforma követelményeket szab és minden növendéktől elvárja, hogy akaratával a közös célok felé alkalmazkodjék. Az iskolában tanulja meg közös mankakörben a társas élet ama viszonyait, melyek az embereket egymásra utalják. Ez a társaság rendkívül sokat tesz az ifjú jelleme kialakulásaira. Itt tanulja meg a teljes erkölcsi egyenlőség érzetét, mely a társadalomnak egyik alapkövét teszi. Továbbá rászokik az iskolában a részrehajlatlanság és igazságosságra. Ott tanulja meg a társaival való szolid bánásmód törvénymit, hozzászokik a szabályszerűséghez, pontossághoz, a kötelesség betöltéshez stb. Az együttes nevelés üdvös hatása abban nyilvánul, bogy a növendék saját értelmének tudatára ■ ébred, saját szorgalmának társaival való összehasonlítása által mintegy önmagát fegyelmezi. Ha kell sarkalja önmagái nagyobb szorgalomra, avagy megóvja az elbizakodottságtól. Tehát az együttes nevelés hatása úgyszólván önfegyelmezést hoz létre, így a növendék akarása és cselekedete napról-náprá javul, értelmi ereje növekedésével nő belátása is. Ifjú korának éveiben már saját lelkiismerete és ítélőképessége sugallja, hogy az élet utaira lépve, az erkölcsi jó követelésétől soha el ne tánto- rodjék. így alakul ki lassankint a jellem a növendék lelkében, a midőn már cselekszi a jót nem megszokásból, hanem az erkölcsi törvények és az erkölcsi jócselekedetek iránti előszeretetből, kedvérzetből, lelkiismerete sugallta belátásból. A lelkiismeretes jó tanító intései, tanácsai a növendék lelkében viszhangra találnak s későbbi éveiben is visszacsengenek eléje. Mintegy örökértékü erkölcsi ldn- cset úgy őrzi, úgy tiszteli a jó gyermek tanítója tanácsait, intéseit. Cselekedjünk azért mindenkor a nevelés terén ugyr, hogy az üdvös hatású legyen növendékeinkre. Ápoljúk, fejlesz-
