Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1904-09-15 / 7. szám
tanügyi értesítő. 3 keresve, egy kincses bányában izzadunk mindannyian. Az elmúlt két év nevezetes reánk nézve azért, mert méhébe fogadta, mcg- érlelte és részben megvalósította azokat a dolgokat, miknek rendezésétől a hazai tanítóság uj eget és uj földet várt. A fizetés rendezés, a népoktatási és nyugdíj törvény módosítása, a szakfelügyelet kérdése már kikeltek a magból, leveleket hajtottak; és aki gondolkozni tud, kellően tájékozhatja magát a további fejlemények iránt; de egyszersmind megalkothatja magának azt a mértéket is, melyet a tanítói törekvések elbírálásánál az intéző körök alkalmaztak. Nekem nincs szándékom, de tartózkodnom is kell attól, hogy ezt a mértéket vagyis a lefolyt két év eseményeit, bírálat tárgyává tegyem, először azért: mert jól tudom, hogy mikor a menny dörög, a bogarak fájdalom sóhajának hallgatni kell s az erős, a nagy és hatalmas mellett semmivé válik a parányi; — másodszor azért, mert a magam szemüvegén bírálva a dolgokat, mint erősen érdekelt fél, nagyon könnyen lehetnék vagy elfogult, vagy igazságtalan, mivel reám és sok más tanitó-társamra nézve a lefolyt két év alkotása olyan lakodalomhoz hasonlított, melyben a vendégek ettek is, nem is, mulattak is, nem is, ellenben pedig tartós főfájással hagyták oda a mulatságot. Mégis, hogy bevezetés gyanánt nehány szót mondjak, szabad lesz röviden megemlékezni, azon kötelességekről, melyek a tanítóra az iskolában és azonkívül várnak és a melyeknek hüségos betöltése a tanítónak, az egyéni értéket megadnák. Ha a tanítónak más teendője nem volna is, mint az, hogy az iskolában tanítson. a társadalomnak, a hazának, az emberiségnek értelmes és becsületes egyéneket neveljen és ezen tisztében híven eljár: már ez által olyan szolgálatait tesz az [emberiségnek, hogy annak számottevő munkásai közt bátran kérhet magának helyet; de a tanítói munkásságnak a tanórák végeztével nem szabad pihenni, hanem tért kell keresni ahol magát érvényesítheti s a közjó érdekében hasznos szolgálatokat tehet. És akiben van munkaerő, van munkaszeretet, a pályatért könnyen meg is találhatja. A közgazdasági, közművelődési és hazafias irányú intézmények, faiskola és gazdakör, fogyasztási és hitelszövetkezet, házi ipar, selyembogár- és méhtenyész- tés, ifjúsági és népnevelési egyesület, népkönyvtár, zene- és énekkar, esti tanfolyamok, olvasókör, gyermek- és állatvédő egyesület, rongyos egylet, social- pedagógia, jótékonycélu hangverseny, műkedvelő társaság stb. mind-mind olyan dolgok, melyek megkívánják a kor színvonalán álló tanitótól, hogy azokért ne- csak maga lekesedjék, hanem másokat is lelkesítsen ! Nem számítom semmibe az egyesületi dolgokat, meg azt, hogy a tanítónak saját nyomorúságos életviszonyaira s az önképzésre is kell valami kevés gondot fordítani, hanem csak felveszem a kéi'dést, hogy melyik tanitó az. aki az elsorolt ügyektől a támogatást megtagadná ? Hisz azok általában a közjóiét, a közművelődés előmozdítására s, a köznép boldogitására vonatkoznak ! És van-é köztünk csak egy is, aki visszahúzódik vagy siket marad, mikor arról van szó, hogy használni kell a köznépnek, melynek körében felnövekedtünk, élünk és pályafutásunkat bevégezve, beszagezik majd a koporsónkat ? A társadalom a városokban is bizonyos kötelességeket ró a tanítókra, a melyek alul magokat ki nem vonhatják; a kisebb helyeken pedig a tanítók ezrei azok, kik a társadalmi élet (mozgalmaiban a közszolgálatot teljesitik. Éppen azért fájóan érint minden önérzetes tanítót az, hogy midőn anyagi ellátásukról kellett gondoskodni, nem lettek méltók arra, hogy a tisztviselők utolsó rangfokozatában helyet találjanak. A megalázás, a megszegyenülés leverő érzetében, lelkűkben keserűséggel eltelve, az igazság kútfejéhez ezeren és ezeren sóhajtanak fel„Légy itélőm uram, én hűséggel jártam; — megmérettem és kevésnek találtak engemet!“ De nem folytatom tovább. — Legyen vigasztalásunk az, hogy akik pályafutásunk végéhez közeledünk, nem sokat vesztettünk; az ifjabb nemzedéknek pedig adjon erőt és kitartást hivatásuk
