Tanügyi Értesítő, 1904 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1904-06-15 / 6. szám

tanügyi értesítő. i

A földmives nép nagy tömege ki van szolgáltatva kenyéradója a birtokos hazafias, vagy sokszor hazaliatlan rossz indulatának. Sokan nem törődnek azzal, hogy a munkás embernek is élni kell. Tehát: a körülményekhez képest meg is kell adni rá az alkalmat, hanem követik a kor felfogását: „mindent magunkért.“ A birtokos szempontjából sokszor semmi értékkel nem biró dolgok, melyek a munkástól elvonatnak, annak vesztét okozhatják. Pl. a napraforgómag az uraságnak semmi, de a napszámosnak egész évi zsirozója stb.

Sok ilyen dolog történik nagy gazdaságokban, melyekre nem lehet rásütni a törvénytelenség bélyegét, de minden esetre híján vannak az okosságnak és célszerűségnek úgy magán — mint társadalmi szempontból.

Ez is egyik oka a rohamosan terjedő szegénységnek.

A másik nem kevésbbé fontos ok a gomba-módra elszaporodott vidéki kis pénzintézetekben keresendő. Ezeknek céljuk látszólag üdvös volt, de a gyakorlatban népünknek igen sok kárát okozták. Boldog, boldogtalan folyamodott ezeknek segítségéhez, nem törődve a visszafizetés nehézségeivel. A kapott kölcsönök elúsztak anélkül, hogy legalább bizonyos százalék lett volna, belőlük gyümölcsözőleg befektetve. A legtöbb hitel kereső egy-két heti gondtalan élés után egyszerre nagyobb jármot és szegénységet vett a nyakába. Ezen könnyű kölcsönök kergetik a szegény népet Amerikába, mert már nincs mihez nyúlni.

Más nem kevésbbé nagy oka a szegénység elterjedésének a rég lejárt és elavult közigazgatási rendszerben keresendő. A mai rendszerben a nép egészen ki van szolgáltatva a rendszer fonákságainak és egyes lelketlen közegek önkényének. — A mai rendszerben -— csak lelketlenség kell hozzá -— mindenki hozzáférhet a néphez. Sőt maga a nép gyermeke, ha valami tisztségre, vagy bizalmi állásra jut, kiismerve a rendszer gyöngéit, nem a nép érdekei mellé, hanem könnyen azok ellen fordul. Gondoskodik, miről gondoskodik, gondoskodik magáról. Ez is a materiális kort jellemzi.

Sokat imák, sokat beszélnek, de

annál kevesebbet tesznek egy más társadalmi bajról: az iszákosság terjedéséről. Pedig ez olyan dolog, hogy keveset kellene róla beszélni, de igen sokat kellene tenni. A szegény számítani nem tudó napszámos, vagy iparos egész héten át izzad, fárad s vasárnap könnyelműen eltékozolja, elissza. Marad azután megint egy hétre a nyakán egy éhező és nélkülöző család, melynek hallva siránkozó és panaszkodó hangjait, nemde könnyen kitör — ámbár jogtalanul — a vagyonosabb osztály ellen, mint a mely szerinte oka az ő nyomorúságának.

A sok apró közül még csak egy okot hozok fel a nép elszegényedésére. Nem azt hozom fel, hogy p. o. nagyon felszaporodtak a közterhek. Itt legfeljebb az arány ellen lehetne kifogást emelni, mivel a terhek szaporodásánál és az értelmesek részére, kik igyekeztek és haladtak & korral, szaporodtak a kereseti ágak is. Éppen az a hiba, hogy népünk elmaradt a kortól. Ez most is azt tartja, hogy a ki nem kapál, nem kaszál az nem is dolgozik, ha mindjárt az „Erzsébet hidat épit is.“ Sem értelme, sem nevelése nem olyan, hogy beletalálja magát az uj viszonyokba. Mindig az elvesztett paradicsomot siratja, de nem gondolkozik uj, egészséges alapokon nyugvó helyzet megteremtésén. Ha csak nem a megváltó szocializmus u*ján.

Hogy ebben kit terhel a felelősség nem kutatom, mivel akkor igen is tág térre lépnék.

Vannak ezeken kívül sok apróbb helyi körülmények, melyek könnyebben orvosolhatók, ha a nagy bajok gyógyítva vannak.

Röviden, amennyire én megítélni képes vagyok, rámutattam a szegénység és nyomor okaira. Mint említettem ezek a szocializmus melegágyai. Már most az orvoslás módját igyekszem leírni. Első sorban azzal fogok foglalkozni, mit kell tennünk nekünk néptanítóknak különösen a nép értelmének művelése és a tudatlanság megszüntetése tárgyában. Másoknak, kormánynak, társadalomnak kellene más felemlített tereken sokat tenni, de mi maradjunk meg a magunk dolgánál.

Első sorban legyünk tisztában azzal, hogy szegény ember mióta a világ