Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903-01-15 / 1. szám

6 tanügyi értesítő. ugyanazon számának első czikkével vo­natkozásba nem hozatik. így azonban a helyzet tisztázása szempontjából nem hallgathatok, mivel az esetben annak gyanúja száradna rajtam, mintha én a lap első czikkében kárhoztatott politikai akczió mellett foglaltam volna állást. Ki kell ezért jelentenem, hogy én semmiféle sztrájk, vagy politikai akczió mellett a beküldött czikkben állást nem foglaltam, csak egyszerűen konstatáltam, hogy a tanítóság a fizetésrendezés alkalmából in­dított mozgalomban milyen talajon áll. A sztrájk eszméjével nemcsak egyet nem értek, de bizonyos szempontok folytán undorodom tőle. A politikai akcziónak már hive vagyok; de nem az olyan párt- politikai akcziónak, aminőt az említett „első“ czikk kárhoztat, aminőre tudtom­mal ez országben egyetlen tanító sem gondolt s nem is gondolhatott, hanem annak a politikai akcziónak, amelyre a tanítói figyelmet irányítottam s amely mellett állást is foglaltam a „Népnevelők Lapja“ f. é. 1-ső számában. (—r.—r.) Válasz az előbbiekre. i. Hogy most már tudomásul veszi M. K. ur az üzenetet, azt bizonyítja, hogy az üzenetben van valami igazság. — A fő­városba felküldött tanitótársak közvetlen nem a „Szatmárvármegyei Tanitó-Egye- stiletet, hanem a szatmári állami tanító­testületet képviselték, mivel megbízásu­kat nem attól, hanem ettől nyerték. De igy is igaz, hogy az állami tanítók ér­dekeit képviselték és pl. nem Turócz, —- hanem Szatmármegyéből mentek fel. A medgyesi, váraljai, kapniki stb. állami tanítók szintén küldhették volna fel 1—2 embert, de nem tették ; nincs tehát joga érzékenykedni senkinek a miatt, hogy az ország allami tanítósága rólunk ezúttal tudomást nem vehetett. II. A hivatott szerk. üzenetbe szóhiba csú­szott be, mert azt kellett volna kifejez­nie, hogy vesztegessük rá a szót.“ A közleményt azért nem szedettem ki, mert nem volt hely, de nem akartam egyszerűen félre sem tenni. — A mi a politikai akcziót illeti, én nem tudok olyat képzelni, mely a választási küzdelmek kihasználd a nélkül magát érvényesíteni tudná, vagy akkor nem akczió. Különben nem tévesztené hatását, ha itt a mi kö­rünkben szives lenne ezt az akcziót is­mertetni ; a népnevelők lapját kevesen járathatják. Egyesületünk munkássága az 1901. évben. Egyesületünk 1901. évi munkásságára vonatko: zólag a szatmári közgyűlésen Károlyi Sándor I jegyző a következő előterjesztést olvasta fel­Igentiszte/t Közgyűlés! A szeptember hó 25-én tartott választmányi gyűlés az egyesületbe lépés módját akként szabályozta, hogy a belé­pés akár az illetékes kör, akár a köz­ponti elnöknél történhetik és pedig akár szóval, akár írásban ; a gyakorlat azon­ban beigazolta, hogy legczélszerübb, ha az illetők a köri elnököknél jetentkeznek és pedig kizárólag Írásban, mely belépési nyilatkozatok az illető köri elnökök által tudomásul vétetvén, nyilvántartásba vétel és a központi irattárba helyezés végett, haladék nélkül a központi elnökséghez terjesztetnek be. E választmányi gyűlés a köz- és köri gyűlések mindenkori idő- és sorrendjét is megállapította; e határozat azonban az egyesületek működését szabályozó leg­újabb min. rendelet s alapszabályaink folyamatbanelevő módosítása folytán to­vább fenn nem tartható. Ugyanezen választmányi gyűlés meg­bízta Marosán Kornél, Károlyi Sándor és Fábián István választmányi tagokat, hogy egy havonként megjelenő folyóirat létesítése érdekében minden szükséges lépést tegyenek meg s eljárásukról a legköcelebbi tehát jelen közgyűlés elé oly értelmű jelentést és úgy tegyenek, hogy ezen ügy a közgyűlésen befejez­tessék és a közlöny megindítható legyen. E megbízatásnak eleget tettünk s sze­rencsénk lesz ide vonatkozó jelentésün­ket az igen tisztelt közgyűlés elé ter­jeszteni.

Next

/
Thumbnails
Contents