Tanügyi Értesítő, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903-05-18 / 5. szám

2 tanügyi értesítő a tagok pedig a kisebb terhet köny- nyebben és szivesebben viselik. — A kivitelre nézve azonban azt tart­juk, hogy ne az egyesület szedje be a tagoktól a tagsági dijat, hanem minden tag küldje be maga az alap pénztárába akkor, a mikor azt leg­jobban teheti; és nyugtáját kapja egyenesen a központból, mit ideig­lenesen a postai elismervény min­denkor helyettesíthet. Legalább a mi egyesületünknél mutatkozó jelenségek azt igazolják, hogy helyesebb és a kezelés is megfelelőbb és egyszerűbb lesz, ha az alap tagjai magok kül­dik fel tagsági dijaikat és nem az egyesületi pénztárnok szedeti össze. Az alap úgy is köteles minden tagot külön nyugtatványozni, tehát az iro­dai munkája szaporodni r.em fog, sőt úgy véljük, hogy valamivel ke­vesebb lesz; a pénz pedig nem má­sodik meg harmadik kézből, hanem egyerlesen a fizetőtől megy az alaphoz. Az ungmegyei határozat értelmé­ben, ha hátralék van tagsági dijak­ban, — az alappal szemben az egye­sület lenne hátralékban. Tisztább a kezelés, ha a hátralékokért a fizetési kötelezettség nem az egyesületet, ha­nem a tagokat terheli. Aztán igv minden egyesületnek alapszabályt kellene módosítani, míg ha a tagok a két koronát a központb: magok küldik be, csupán az Eötvös-alapnak a tagsági dijra vonatkozó szabály­zati pontját kell megváltoztatni; és ez rövidebb útja a dolognak. Összegezve az eddigieket, a mi véleményünk is az, hogy az Eötvös- alap tagsági dija szállíttassák le az 1904. évtől számítva két koronára; ezt az összeget azonban maguk az illetők küldjék be az alap pénztá­rába s az egyesületeknek az ügy ér­dekében jövőben csak az lenne a fő-fő teendőjük, hogy a közportból évenként kimutatott hátralékos ta­gokat kötelezettségük teljesítésére szorgalmazzák. Az egyesület elnökétől. I. Értesítem egyesületünk t. tagjait, hogy addig, mig az értesítő nyomatása iránt végleges megállapodásra'nem jutunk, az egyes számokat, ahova csak lehet, az is­kola cnimére küldjük annyi példányban, ahány tagja az illető, tanítótestületnek van. Felkérem azért az igazgató urakat, hogy az Így megérkezett lappéldányokat szives- kedjeneK a testület tagjai közt szétosztani. 1J. Ebben a számban közölve van az egyesület kötelezett tagjainak a névsora; ha valakinek a neve kimaradt volna, szí­veskedjék velem tudatni. Minthogy pedig a választmány határozata szerint a tag­sági dij aZ 1903. évtől számítva évenkint 3 korona lesz, a köri elnök urak szíves­kedjenek a nem kötelezett egyesületi ta­goktól biztos kijelentést venni az iránt, hogy 3 korona tagsági dij fizetése mellett tagok maradnak-e továbbra is ; és engem értesítsenek arról, meg pedig mielőbb, hogy a körnek összesen hány tagja van. III. Felkérem a köri pénztárnokokat, hogy főként a hátralékban levő tagsági dijakat, de már a folyó évit is igyekez­zenek beszedni. A f. évi tagsági dij 3 ko­ronában számítandó, a harmadik korona azonban, mivel azért a tagok a tanügyi •értesítőt kapják évenkint,-ez évre nem követelhető azoktól, akik már a tanügyi értesítőért az egy koronát erre az évre befizették; ezeknek a nevei az értesítőben időről-időre közölve voltak. IV. Az. egyesületi k jnyvtár jegyzéke ebben a számban szintén közölve van; aki valamely munkát a könyvtárból ki­venni óhajtana, az forduljon az egyesü­leti könyvtároshoz, Bátyi Lajos szatmári tanít-hoz s a könyv elküldése iránt vele együtt, a körülményekhez képest intéz­kedni fogerk.

Next

/
Thumbnails
Contents