Tanügyi Értesítő, 1902 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1902-12-15 / 3. szám

tanügyi értesítő 3 munkásainak méltó jutalmat tud biz­tosítani ; legyen hála és tisztelet mindazoknak, kik eltekintve a „politikai akciótól“, magasabb ér­dekek sugalata szerint a munka végrehajtásában fáradoznak. Az egyesületi elnöktől. I A sz.-váraljai kör elnöke több tár­sai nevében azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a szatmári állami tanítók­kal egyetértőleg a tanítói fizetések ren­dezése tárgyában hívjuk össze a rend­kívüli gyűlést. Mire nézve úgy az indít ványozót, mint általában az egyesület minden tagját a következőkben értesítem. Midőn a tanítói fizetések rendezé­sére vonatkozó tervezet megjelent, az idő rövic.sége és az ügy sürgős volta miatt szó sem lehetett arról, hogy az egyesület, tagjait rendkívüli gyűlésre hív­jam össze; de nem tettem azt azért sem, mert akiiek az módjában és szándéká­ban állott, minden rendkívüli gyűlés nélkül is megjelenhetett a fővárosba Összehívott tanítói gyűlésen ; s nem tét tem azért sem, mert itt a szatmári állami tanítók gyűlést tartva, három tagot, név- szerint Mihály Ferencz, Paládi La jós és fízékely János igazgató-tanitó- kat felki Idötték, hogy a fővárosba össze­hívott gyűlésen vegyenek részt s a mér­sékelt irínyt támogassák. Miután hozzám az indítvány akkor érkezett és pedig csak egy aláírással, midőn nár a tervezet megváltoztatása kilátába volt helyezve, felkérdezvén a szatmári tanítótestületet, azok oda nyi­latkoztak, hogy ez idő szerint már fe-: lesleges a rendkívüli gyűlésnek az össze­hívása, egalább addig igen, míg meg­tudjuk, hogy milyen lesz a tervezet végleges megállapítása. A kir. tanfel- ügyelőstg szintén nem ajánlotta a rend­kívüli k izgyülés összehívását. Arii a jövőt illeti nekem az a vé­leményem, hogy a higgadt és szerény fellépés ma is többét ér és több jó­indulata: biztosit, mint bármilyen nagy lárma; és mivel a fővárosban megtartott | gyűlésekből kifolyólag az ügy • érdeké­ben a kellő lépések megtétettek : szük­ségtelennek tartom, hogy a tervezet újabb megjelenése után rendkívüli gyű­lést hívjunk össze, mert az a tervezetet jobbá, mint a milyen lesz, semmi esetre sem fogja tenni. Van azonban egy, amit esetleg megtehetünk. — Egyesületünknek ugya­nis a tanítói fizetések rendezése tárgyá­ban az volt az óhajtása, hogy a tanítók soroztassanak az állami tisztviselők azon rangfokozatába, a hova képzettségeknél fogva igényt tarthatnak. Arra kellene te­hát országgyűlési képviselőnket — a vármegyéből — felkérnünk, hogy ameny nyiben ez óhajtásunkat méltányosnak tartják, az országgyűlés elé kerülő ter­vezet tárgyalása alkalmával szívesked­jenek azt érvényre juttatni. Bizonyosnak tartom, hogy kívánt eredményre ez sem tog vezetni, mert a miniszter tanácson keresztül menő má­sodik tervezetet az országgyűlés több­sége már meg nem változtatja. Azonban orsz. gy. képviselőinket Írásban meg­kereshetjük még pedig vagy úgy, hogy az egyes választó kerületekben levő ta­nítók kérik fel képviselőjüket, vagy pe­dig az egyesület ir mindenik képviselő­höz. Az utóbbi, egyöntetűbb lesz, az előbbi talán több eredménynyel járna, s az illető tanítók igyekezzenek saját kö­rükben mielőbb foganatosítani. Ezeket kivántam az ügy érdekében közölni, bizonyságául annak, hogy a dologról nem feledkeztem meg. II. A „Nemzeti iskola“, mely a tanítók érdekének évek hosszú során a legbuz- J góbb szószólója volt, uj évtől kezdve | „Magyar Világ“ czimen átváltozik poli­tikai napi lappá 16 korona évi előfize- j tési dij mellett. Független irányát to- i vábbra is megtartja, s mindőn annak j pártolását és terjesztését tanitó-társaim szives figyelmébe ajánlom, jól tudom, hogy sokan vagyunk, kiknek anyagi helyzete nem engedi meg egy napi lap járatását, de amit egy nem tehet meg, meg tehetik többen, ha szövetkezve kö­zösen járatják a lapot. Ahol tehát egy iskolánál több kartárs működik, ne fe- i ledkezzenek meg a „Magyar Y'ilág“-ról.

Next

/
Thumbnails
Contents