Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Talmud 1. - Klasszikus zsidó művek magyarul 10. (Budapest, 2017)
Bevezető
86 A Talmud traktátusai ךר ץרא אטוז^ - Dereh Erec Zutá (Az udvariassággal foglalkozó rövid traktátus) A tudós által követendő viselkedéssel és magatartással foglalkozik. Ehhez a traktátushoz csatlakozik a Perek Hasalom (a békesség fejezete), amely a békét dicséri. Utóbbival együtt Tizenegy fejezetből áll. םירג - Gérim (Betértek) A betértekre vonatkozó törvények: az igaz proszelita (gér cedek) és az ottlakó idegen (gér tosáu, olyan nem-zsidó, aki felhagyott a bálványimádással), valamint az áttérés törvényei. Négy fejezetből áll. םיתוכ - Kutim (A szamaritánusok) A szamaritánusokra vonatkozó rabbinikus törvények, akiket a zsidók és a nemzsidók között elhelyezkedő szektának tekintettek. Kettő fejezetből áll. םידבע - Ávádim (Szolgák) A zsidó szolgákra vonatkozó rendelkezések. Három fejezetből áll. רפס הרות - Széfer Torá (A Tóra-tekercs) A Tóra-tekercs megírásának törvényei, különös tekintettel azokra a szavakra, melyeket különleges módon kell írni. Öt fejezetből áll. ןיליפת - TfUin (Imaszíjak) A fejre és karra illesztendő imaszíjak, illetve a bennük lévő pergamen megírásának törvényei. Egy fejezetből áll. תיציצ - Cicit (Szemlélőrojtok) A szemlélőrojtok törvényei. Egy fejezetből áll. הןוזמ - Mezuza תובא יברד ןתנ - Ávot Dörábi Nótán Az Ávot traktátus kiegészítése és kibővítése; a Misna bölcs rabbijainak útmutatásait és bölcs mondásait tartalmazza. 41 fejezetből áll. םירפוס - Szofrim (írnokok) A Tóra-tekercsekre vonatkozó törvények: miképpen kell megírni, mi a Tóra elfogadott maszorétikus szövege, a Tóra és a Háftárák felolvasásának törvényei. Huszonnégy fejezetbői áll. תוחמוע - Szmáhot (Ünnepi alkalmak) A gyászolás törvényeit tárgyaló traktátus eufemisztikus elnevezése (valódi címe: לבא יתבר Ével Rábáti, ״A Nagy Gyász”). A temetés, a gyászbeszéd és a gyász törvényei, tizennégy fejezetből áll. הל? - Káló (Menyasszony) A házasság törvényei, illetve a nemi kapcsolatokban szükséges mértékletesség. Egy fejezetbői áll. הלכ יתבר - Káló Rábán (A menyasszonnyal foglalkozó hosszú traktátus) A kívánatos magatartás törvényei, főleg zsidókra, és különösen a tudósokra vonatkoztatva. Mivel a házasság és a mértékletesség törvényeinek megtárgyalása vezeti be, e traktátus a Kálá Rábbá nevet kapta, hogy az előző, rövidebb traktátustól meg lehessen különböztetni. Tíz fejezetből áll. ךרןן ןףא הבכ - Dereh Erec Rábá (Az udvariassággal foglalkozó traktátus) Az illemtan és a etika általános törvényeivel foglalkozik. Tizenegy fejezetből áll. Az ajtófélfára helyezett pergamen: annak megírására és elhelyezésének módjára vonatkozó törvények. Kettő fejezetből áll.