B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
Rabtáborok–kényszermunkatáborok a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél 1952–1956
A táborok működtetése alatt (1952. júl.-dec. - 1956. okt.) a foglalkoztatott rabmunkások létszáma legalább egyszer lecserélődött. Különösen felgyorsult ez a folyamat az internálás intézményének 1953. júliusi eltörlése után. A rabszállítmányok indítási helyei nem mindig követhetőek, de Debrecen, Gyula, Sátoraljaújhely, Esztergom, Pécs, Szekszárd, Kecskemét, Nyíregyháza, Balassagyarmat, Győr, Sopronkőhida, Szolnok, Eger, Kaposvár, Baracska, Pálhalma, Vác lekövethető. Néhány irat, néhány személyes kapcsolat pedig több Zala megyei embert hozott előtérbe. A létszámmozgásokat és a táborok befogadóképességét figyelembe véve nem túlzó az állítás, hogy a Tatabányai Szénbányák rabtáboraiban a működésük során mintegy 5-6000 fő fordult meg kényszermunkásként, s ily módon ez a vállalat az egyik legnagyobb rabfoglalkoztató munkahely volt Magyarországon az 1950-es években. A táborba érkező rabok származása, képzettsége, végzettsége tükrözte a 20. század közepének teljes keresztmetszetét. A háború előtti, uralkodó elit éppúgy jelen volt, min a Rajk perben elítélt pénzügyminiszter-helyettes, aki még rabként is hithű kommunistának vallotta magát, rendszeresen túlteljesítette a normát és bízott az igazság kiderülésében. Jelen volt a több nyelvet beszélő egyetemi tanár, később akadémikus - éppúgy, mint az egyszerű parasztember, vagy az„osztályáruló"szociáldemokrata munkás. A bányavezetés örült a műszaki, értelmiségi raboknak, de közülük volt, aki elutasította az irodai munkát, mert egy tervrajzi tévedésért újabb éveket kapott volna szabotázscselekmény címén, de a kutyát sem érdekelte, ha „két lapát szénnel kevesebbet rak a csillébe". A rabmunkások között voltak sokan önkéntesek, és ezt sokan félreértették, az ostobábbak félremagyarázták. A rabok kimehettek a börtönökből dolgozni építkezésekre, bányamunkákra, ahol a börtönhöz képest jobb volt a légkör, esetleg az ellátás, és a rabmunkával egy keveset kereshettek is. így például a váci börtönből illegális határátlépésért elítélt (szerzetesrendjük 1950-es feloszlatása után) cisztercita papnövendékek, akik a XIV-es aknára kerültek dolgozni, és korábban szabadulhattak munkájuk révén. Egy belső rendelkezés szerint, a föld alatti bányamunkában a 100% norma túlteljesítése után havonta 2%-onként egy-egy napot elengedtek a büntetésből. így például az Oroszlányi XVIII-as aknai rabtábor lakónak egy 368 fős csoportjának teljesítménye, mely a XVII-es aknán dolgozott, egy 1952. október 16-án kelt „Kimutatás a KOMI munkavállalók szeptember havi teljesítményéről" név szerint lekövethető. A 111. csapathoz beosztott Osváth György (későbbi akadémikus), Gerencsér György (a Rajk-perben elítélt PM-helyet- tes) szeptemberben 147%-ot teljesített, s így 23 napot dolgozott le büntetéséből. Volt, aki a 107-es csapatban 164 %-ot teljesített abban a hónapban. Az őrszemélyzet számára is jó volt az ilyen teljesítés, mert prémiumrészesedést kaptak a tervek túlteljesítése után, s különösen jó volt a brigádok gerincét alkotó civil bányászok számára, mert többet vihettek haza fizetéskor a családjuknak. Ráadásul a bánya nem válogatott a civil munkavállaló, a rabmunkás, és a rabokat kísérő fegyveres őrök között. Az elővájáson, a frontfejtésnél vagy másutt mindenki azt a levegőt szívta, csurgóit rá víz, s egy sújtólégrobbanás, vízbetörés 88
