B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
Rabtáborok–kényszermunkatáborok a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél 1952–1956
Míg 1952 szeptemberében a XVIII-as aknai rabtáborban a XVII-es aknán dolgozó 368 fő rabot még névvel jelenítik meg a munkaverseny eredményeinél, addig az 1956 augusztusában szakvizsgát tett rabok csak nyilvántartási számukkal szerepelnek. Ekkor már gyakran előfordul, hogy egyes feladatokat szakképzett rabok végeznek, gyakran úgy, hogy irányításukkal dolgoznak civil szakképzetlenek (villanyszerelő, telefonszerelő, vájár, aknász, sőt bányamérnök is). A bánya műszaki vezetésének 1953-tól megszaporodtak a munkafegyelemmel kapcsolatos gondjai. Rengeteg ún. első generációs ipari munkás érkezett - elsősorban az Alföldről, Dél-Dunántúlról -, akiknek a mezőgazdaság nagyüzemesítése és gépesítése elvette a megélhetését. A bányamunka nem tűrte a lazaságot, sorban születnek a Tröszt főmérnöki utasításai, hogy kiket nem szabad felvenni (önkényesen kilépett, elbocsájtva), hogyan kell fellépni az igazolatlan mulasztókkal szemben (étkezési pénz megvonása, munkásszállásról eltávolítás, figyelmeztetés, elbocsájtás). 1954-re kiderül, hogy a bánya szívesebben alkalmazza a szakképzett, szabadult rabokat, mint a toborzásokban összeszedett, szakképzetlen, volt mezőgazdasági dolgozókat. Visszásságot jelent ugyanakkor és sokakban ellenérzéseket vált ki, hogy egy vezető szakember, aki szabadult, főnöke lesz a korábbi szabad civilnek, partnere lesz a korábbi rabtartóinak. A feszültséget jelzi a Nehézipari Minisztérium Szénbányászati Igazgatóságának levele, melyet 1954. május 11-én Bese Vilmos, a Bányászati Igazgatóság vezetője írt alá.14 Ebben leírja, hogy Győré József BM helyettes tájékoztatása szerint egyes KOMI munkahelyeken szabadult elítélteket foglalkoztatnak. A korábbi felszólító levélre a bánya igazgatósága nem válaszolt, holott a 297/1952. N.T. határozat is kimondja, hogy a szabadult rabok ott nem dolgozhatnak, ahol a büntetésüket töltötték. A levél a továbbiakban név szerint felsorol 23 szabadultat, akik között csillés, vájár, művezető, termelésellenőr, kovács, géplakatos, műszerész, mérnök, telefonszerelő, villanyszerelő, gépműhelyi dolgozó egyaránt megtalálható. A válasz két hetet késik, s látszik a helyi vezetés kompromisszumkészsége. 1954-től változnak az elítéltek számára megadott alapjuttatások. Új számítási metódusokat kap a bánya a N.I.M. Szénbányászati Igazgatótól, hogy 1954. június 1-től a rabmunkások alapszabadságát (12 nap) pénzben váltsák meg, hogy számukra is számfejteni kell különböző pótlékokat (pl. hűségjutalom), és részleteket kell tisztázni a gyermekadó levonásakor stb.15 A korabeli iratok tanulmányozásánál a kutató számára gondot okoz sok belső rendelkezés, titkos, szigorúan titkos irat nem ismerete, ugyanakkor segítséget ad ezek esetleges megtalálása. Egy SZIGORÚAN TITKOS! trösztfőmérnöki leirat, mely Tatabánya, 1954. július hó 13.-i keltezéssel született és utóirata szerint.,Ez a rendelkezés senkivel sem közölhető." arról rendelkezik, hogy 1954. július 15-től a széntermelést és adatszolgáltatást nem az üzemek megnevezésével továbbítják, a későbbiekben a diszpécserhez géptávirati, vagy telefoni úton, hanem az üzem neve mellett feltüntetett kóddal. Egy sor termelési adatot értetlenül néz az, aki nem ismeri ezt a belső utasítást. Nézzük a kódokat: 14 TMJVLXI/1.1 Tatabányai Szénbányák Vállalat (Tröszt) iratai T952/T/15/2. 15 TMJVL XI/1.1 Tatabányai Szénbányák Vállalat (Tröszt) iratai 1952/1/15/2. 91
