B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)

Rabtáborok–kényszermunkatáborok a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél 1952–1956

határozata alapján kerül sor. E rendelet értelmében 1951. december 1-vel az Igazságügyi Minisztérium felügyeletével létrejön a Közérdekű Munkák Igazgatósága (KOMI). Vezetője a Szovjetunióból hazatért, s az ottani munkatáborrendszert jól ismerő belbiztonsági főtiszt Garasin Rudolf lesz, helyettese pedig Virág Miklós, akiknek a leveleivel a helyi rabtábori iratok között gyakran találkozunk. Irányításukkal alakul ki az a táborrendszer, mely az 1950- es években (1956. október 26-28-ig) a rabmunkáltatást szervezi.

Az internálás intézményének fennállása alatt (1945-1953) kb. 55.000 főt érintett. 1953. augusztus 20-án az internáltak, letartóztatottak, elítéltek száma 40.734 fő volt, közülük dolgozó rabmunkás 28.032 fő volt.

A táborok száma szintén változott. A nagy (ún. szocialista) városok építkezésein (Kazincbarcika, Sztálinváros, Komló, Tiszalök, Oroszlány, Tatabánya) 1953-ig 12-13000 fő dolgozott rabtáborokban. A kő-, és ércbányákban (Mátra, Bükk, Gerecse, Recsk, Badacsony, Lábatlan, Tatabánya) 8-9000 fő rabmunkás dolgozott. A kiemelt mezőgazdasági üzemekben nem elítéltek, hanem internáltak dolgoztak, úgy 12-14000 fős létszámban. A szénbányászatban - Várpalota, Ajka, Komló, Pécs, Borsodnánás, Kisterenye, Nagybátony, Dorog, Csolnok, Oroszlány, Tatabánya - 13800-14500 elítélt dolgozott.

Ebben az időszakban nem rabként, de munkaszolgálatosként dolgoztatták az úgynevezett,^", 1954-től a„B" besorolású katonákat, akik politikai megbízhatatlanságuk miatt fegyveres kiképzést nem kaphattak. A HM Vk. 1951-es rendelete (05360/HVK) létrehozza az ún. építődandárt 9819 fővel, majd 1953-ban a 4 zászlóaljból álló bányászcsoportot. 1954júliusa után (ekkora mára szénbányáknál működő rabtáborban nincsenek internáltak) ez az alakulat 10 zászlóaljra bővül, s ekkor már az ún.„B" katonák is választhat- ták ezt a szolgálati formát. Az 1955. december 18-i HM javaslatra 1956. június 1-től már 15 bányászzászlóalj, és 9 építőzászlóalj működik a honvédség keretén belül, 12695 fővel. A honvédségen belül a munkaszolgálat csak 1956. december 18-a után szűnik meg. A katonai munkaszolgálatos létszám ilyen mértékű növelését az indokolta, hogy Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, 1953 nyarán eltörli az internálás intézményét. Megszünteti a városépítő táborokat, s szabadulnak az ítélet nélkül fogvatartóit és dolgoztatott rabok. Az iratokból azonban az is kiderül, hogy nem mindenki, nem egyszerűen, s nem egyszerre. A miniszterelnöki amnesztia széles körű volt, összesen mintegy 748.000 főt érintett, s a működő 65-70 rabtábor többsége megszűnt. A bányatáborok ugyanakkor 1956. október 26-28-ig működtek, így a Tatabányai Szénbányászati Tröszt keretében Oroszlányban és Tatabányán is.

A rabtáborok személyi állománya és a honvédségi munkaszolgálatos alakulatok létszáma, a munkáltatásuk helyszíne a Tatabányai Szénbányáknál állandóan változott. 1956. október 31-én Becker Ferenc főmérnök a helyi Forradalmi Tanács ülésén több mint 1600 rabmunkás és 1100 honvéd munkás eltávozásáról beszél, ami a vállalatnál azonnali 2700 fős munkaerőhiányt jelentett. A forradalom után a széntermelés újraindításában

62