B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
A bányász és a szobor, a sztahanovista mozgalom és emlékezete
30%), ezt követte Budapest (23%), Tatabánya (11 %), Sztálinváros (10%), Győr (8%) végül Dorog és Komló (4-4%-os említési arány). A munkaversennyel kapcsolatban a többi nagyvárosra csak az említések 10%-a esik 1948 és 1953 között. Az„évszázad mérkőzése", a 6:3 1953-ban az egész országot lázban tartotta. Több bányában a diszpécser szobájában működött a rádió, a mérkőzés állását pedig a föld mélyébe induló csillékre írták rá, hogy tájékoztassák a mélyben dolgozókat. A tatabányai Vlll-as akna legényszállásának lakói együtt hallgatták a rádiót. A tatabányai bányászok a győzelem után táviratban üdvözölték Buzánszky Jenőt, dorogi bányásztársukat.’7 1953 után, Sztálin halála, majd a Nagy Imre kormányprogram hatására az élmunkás és sztahanovista mozgalom kiemelt szerepe lecsengett, ez nem volt másként a bányászvárosokban, így Tatabányán sem. A tanulmány második felében nézzük meg, mindezek a történelmi változások hogyan jelennek meg az emlékezetben: egy olyan bányász emlékezetében, akiről szobrot készítettek.17 18 Az interjúkészítésről A bányásszal egy tanítvány készített interjút, két alkalommal, egyszer a bányász otthonában, egyszer a szobornál. Érdekes módszertani kísérlet, hogyan módosul az emlékezeti aktus a szituáció és a hely hatására. Miért adjuk elő ugyanazon emlékünket eltérő időben és helyzetben különbözőképpen? A múlt megjelenítésének képlékenysége egyaránt függ belső és külső tényezőktől; a személyiségtől, valamint attól a társas helyzettől, amelyben megfogalmazódik. A személyes emlékezet olyan „kultúrateremtő társas tevékenység", amely fontos szerepet játszik a társadalmi emlékezet előállításában. Éppen ezt a kultúrateremtő társas tevékenységet láthatjuk működés közben a visszaemlékezők többször elbeszélt emlékeit elemezve. Láthatóvá, értelmezhetővé válik az a folyamat, amikor a kommunikatív emlékezet kollektívvá alakul át. Ezek a szövegek nem azért érdekfeszítőek, mert a visszaemlékezők autentikusan beszélnek nagy történelmi eseményekről, hanem azért, mert az emlékezés folyamatáról, a megélt történelem függvényében a szemtanúk által újra és újra konstruálódó múltképről szólnak. Gyáni Gábor hangsúlyozza, hogy a kollektív emlékezet három réteget foglal magába: a személyes emlékezést, a hagyományt, valamint a történeti tudatot.19 Az elemzett történetek azt az átmenetet ábrázolják, amikor a személyes emlékezés hagyománnyá alakul. A visszaemlékezők történeteit olvasva, elemezve - már csak az interjúpartnerek életkora miatt is - tanúi lehetünk annak a folyamatnak, ahogyan a történelmivé érett múlt primer ágensi tapasztalatait osztják meg az egykori szemtanúk a jövendő generációkkal.20 Jan Assmann nyomán a kommunikatív emlékezet időtartamát mintegy két emberöltőben, 80-100 évben határozhatjuk meg.21 Jörn Rüsen különbséget tesz normális, kritikus és katasztrofális történelmi tapasztalat között a 20. század történelmére vonatkozóan.22 A bányász azzal, hogy 17 éves korában szobrot 17 Szabad Nép 1953.11.26.4.0. 18 Ez a rész Murai Andrással közös tanulmányunk lerövidített, átdolgozott változata. Lásd: Murai-Tóth (2011) 19 Gyáni (2010) 295-296., ill. 302-303. о. 20 Gyáni (2010) 85. о. 2’ Assmann (1999) 49-66. о. 22 Gyáni (2010) 369. о. 46
