B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)

A tatabányai tűzoltóság története 1948–1956 között

I Az önkéntes tűzoltóegyletek megszűnését követő évben a négy elődközség egyesí­téséből létrejött Tatabánya város (1947. október 10.). 1947-től tehát az üzemi tűzoltóság már mint városi tűzoltóság működött tovább, a parancsnoka pedig Jávor Antal tűzoltó százados lett.4 A városi tűzoltóság pályafutása azonban nem tartott sokáig, mert 1948. május 13-án megjelent az 5.090/1948. (V. 30.) Korm. rendelet5, amely alapján megalakult az állami tűzoltóság. Az állami tűzoltóság megalakulása Tatabányán Az 1948-as rendelet értelmében a tatabányai állami tűzoltóság megszervezésére és felállítására csak 1949. október 1 -jén került sor.6 Az állami tűzoltóság megalakulása szám­talan újdonságot hozott a testület életébe. Szervezetileg is átalakították a tűzoltóságot. Egy hivatásos, állami-belügyi alakulattá szervezték az ország összes tűzoltó testületét. Az állami tűzoltóság a belügyminisztérium alá tartozott, a parancsnoka, az országos tűzoltó- parancsnok pedig közvetlenül a belügyminiszternek volt alárendelve. Megyénként, terü­letileg szervezték meg az állami tűzoltócsapatokat. Minden megye, és Budapest főváros külön is kapott egy-egy osztályparancsnokságot. Megyénként az osztályparancsnokság alá alosztályok és őrsök voltak beosztva. A rendelet értelmében a kijelölt településeken és vállalatoknál állami tűzoltóegységeket kellett szervezni. Az állami tűzoltóságról szóló rendelet kimondta:„Állami tűzoltóságot kell szervezni azokban a községekben is, ahol a la­kosság lélekszáma 15.000 főt meghalad. Azokban a községekben, ahol a lakosság lélekszáma a 15.000 főt nem haladja meg, a községi képviselő-testület kérelmére a belügyminiszter állami tűzoltóság szervezését rendelheti el."7 A rendelet alapján központosított lett az irányítás, egységesítették a kiképzést, be­vezették az egységes egyenruházatot és felszerelést, és egy az állomány minden tagjára kiterjedő, egységes fegyelmi szabályzatot adtak ki, amely katonai fegyelmet követelt a jövendőbeli tűzoltóktól. Meghatározták és egységesítették a bérezést is. Rendfokozatok szerinti fizetési kategóriákat hoztak létre.8 Tatabányán is elkezdődött az állami tűzoltóság megszervezése, az 1948-as rendelet alapján. Két állami tűzoltóőrsöt állítottak fel. Az állami őrsök magját a már meglévő városi tűzoltóság, előtte a szénbányák üzemi tűzoltósága, és a bánhidai hőerőmű üzemi egységei képezték. A szerállományt is ezek a korábbi egységek biztosították. 4 Busa (1987) 29.0. 5 Bacsó-Mikos (1949) 286. o. 6 Busa (2006) 130. o. 7 Bacsó-Mikos (1949)287.0. 8 Az 5.090/1948. Korm. rendelet meghatározta a tűzoltóság rendfokozatait is, amelyek a következők voltak: vezérőrnagy, ezredes, alezredes, őrnagy, százados, főhadnagy, hadnagy, alhadnagy, főtörzstűzmester, törzs­tűzmester, tűzmester, szakaszvezető, tizedes, őrvezető, újonc. In: Bacsó-Mikos (1949) 292. o. 27

Next

/
Thumbnails
Contents