B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. újjászervezése és államosítása 1945–1948
a legfontosabb vezető testületek, mint az operatív irányítást végző igazgatótanács és a törvényes működés felett őrködő felügyelő bizottság tagjait. A közgyűlésen választották meg a vállalat tényleges irányítóit, az általános és a műszaki vezérigazgatókat, akiknek beszámolási kötelezettségük volt a közgyűlés előtt. A társulat elnöki tisztét egészen 1936-ig korábban miniszterként tevékenykedő személyek töltötték be (Teleki Géza, Berzeviczy Albert), akik bár üzleti és műszaki kérdésekben nem voltak túl jártasak, személyük viszont komoly presztízst biztosított a társulat számára, másrészt jelezték a vállalat fontosságát az állam számára. Az alelnöki pozíciókat általában egy belföldi és egy külföldi személy töltötte be, ezzel is tekintettel kívántak lenni a társulat osztrák, francia és svájci részvényeseire. A vezérigazgatói teendőket pedig mindig egy nagy tapasztalattal rendelkező szakember töltötte be (Szende Lajos, Vida Jenő). Előfordult az is, hogy a vezérigazgató más tisztséget is viselt: Vida Jenő a '20-as évektől a társulat alelnöki, majd 1936-tól az elnöki pozíciót is ellátta.’ Itt meg kell azonban jegyezni, hogy míg az elnöki/alelnöki funkció választott tisztség, addig a vezérigazgató csupán alkalmazott, tehát utóbbi rangban alatta áll. A társulat gazdasági sikerei azonban jelentős helyi problémákkal jártak együtt. A tatabányai iparvidék települései (Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya) gyakorlatilag összeépültek, aminek következtében igen jelentős közigazgatási gondok keletkeztek. Ezek megoldására több tervezet is született az illetékes hatóságok részéről, a gyakorlatban azonban egyik sem valósulhatott meg a MA« Rt. ellenállása folytán: a társulat lényegében saját ügyeibe való beavatkozásként értelmezte ezeket a kísérleteket. Másik ilyen probléma a bányatelepen élő és ott dolgozó munkások helyzete volt. Mivel ugyanis a MÁK Rt. lényegében hatósági jogkört gyakorolt az ipartelepen, ezért a munkások teljesen ki voltak szolgáltatva a társulat önkényének.3 4 Talán ennek volt köszönhető, hogy a bányatelepen megerősödtek a szélsőséges politikai mozgalmak. A nyilaskeresztesek akkora bázisra tettek szert, hogy 1940 őszén egy bányászsztrájkot is képesek voltak kirobbantani, melynek egyedüli célja a főváros energia- ellátásának akadályozása, és ez által a Teleki-kormány megbuktatása volt. A mozgalmat végül a kivezényelt katonaság verte le.5 A sztrájk ugyan nem érte el célját, viszont igen jelentős termeléskiesést eredményezett, ami háborús időkben különösen nagy veszteségnek számított. A romló életkörülmények miatt, és a háború előrehaladtával azonban népszerűség tekintetében hamarosan a kommunista párt vette át a vezetést. Az 1944. március 19-i német megszállást követően a Gestapo emberei elhurcolták a vállalat zsidó származású vezetőit, többek között Vida Jenőt is. Az 1944. április 28-i igazgatósági ülésen pedig az 1540/1944 M. E. számú rendelet alapján kénytelenek voltak 3 MÄK (1942) 38.0. 4 Ravasz Éva: A polgárosodás folyamatának kezdetei és akadályai a tatabányai szénmedence területén. In: Ravasz (2007) 72. o. 5 Gyüszi (2007) 228. o. 10
