B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
Nők a gyárakban. Tatabánya város tervei a nők foglalkoztatására az 1960-as években
érintett. Emellett egyes üzemek gyorsabb ütemben érték el a tervezett létszámot, és a bedolgozói rendszer is csökkentette a munkaerő-kínálatot, ugyanúgy, ahogy a nyári idénymunka lehetősége is.57 Sikerült elérni, hogy egy-egy munkára jelentkező nő részére nemcsak egy munkahelyet tudtak megjelölni, hanem 8, többségükben korszerű munkahely közül választhattak. Ezzel éltek is a munkavállalók, minden beinduló új üzemben 50%-os volt a fluktuáció.58 A textilipari üzemeknél a munka sok türelmet, gyakorlást, jó szemet és kézügyességet igényelt, ezért a létszám szinten tartása nehéz volt. A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyárból 1967-ben a dolgozók több mint fele lépett ki. A Fővárosi Kézműipari Vállalat konfekciórészlegénél 105%-os volt a fluktuáció 1967-ben, vagyis a dolgozói gárda teljesen kicserélődött. A magas fluktuáció okai között továbbra is szerepelt a nehézkes organizáció, az alacsony kereseti lehetőség, a nyereségrészesedés kifizetése körüli huzavona, a nem megfelelő informáltság a munkahelyi normákról. Nagy felháborodást okozott, hogy egyes telepített üzemeknél jelentős különbség volt a gyár budapesti és tatabányai kereseti lehetősége között,,,természetesen"a tatabányai dolgozók kárára. Ugyanakkor szinte mindegyik üzem étkezési hozzájárulást fizetett dolgozóinak, általában napi ebédjegy formájában. Több munkahelyen textilutalványt adtak évente, és a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyárnál már ipartanuló-képzés is folyt, így az ott dolgozók szakmunkások lehettek.59 Az új üzemtelepítéseknél nehezítette a munkakezdést a közlekedés túlzsúfoltsága. Főleg a II. körzet erőműi telepítésénél jelentkezett a munkaidő váltásakor zsúfoltság. Az Autóközlekedési Vállalat járatainak sűrítésével enyhített a helyzeten, azonban ez nem jelentett, nem jelenthetett végleges megoldást.60 Azzal is számolnia kellett a városnak, hogy nem csak tatabányai nőket kell elhelyezni. Elsősorban oroszlányi jelentkezőkkel kellett számolniuk. Többen azért költöztek tatabányai rokonaikhoz vidékről, hogy nagyobb eséllyel nyerjenek el egy-egy állást.61 A vidékiek létszáma az új könnyűipari üzemekben eleinte a dolgozók 6-8%-a volt, de fokozatosan emelkedett a „bejáró" dolgozók száma.62 1967. július 15-én megjelent egy cikk a Dolgozók Lapjában: „Egy téma. Ami már a múlté Tatabányán. Női munkást keresnek, kevés a jelentkező, új gondok, nehézségek." — címmel. A cikk szerint Tatabányán a '60-as évek elején 18 ezer munkaképes korú nőt tartottak számon. Foglalkoztatásukra a nehézipar nem volt alkalmas. Egy új problémáról, a női munkanélküliségről kezdtek beszélni, és ez jelentős szociális problémákat okozott. A város azonban megtalálta a megoldást. A nehézipar mellé telepített könnyűipar munkát 57 TMJVLXXIII/102/a. VB ülés jegyzőkönyve 1968. szeptember 5. 58 TMJVL XXIII/102/a. VB ülés jegyzőkönyve 1967. június 1. 59 TMJVL XXIII/102/a. VB ülés jegyzőkönyve 1968. szeptember 5. 60 TMJVL XXIII/102/a. VB ülés jegyzőkönyve 1967. június 1. 61 TMJVL XXIII/102/a. VB ülés jegyzőkönyve 1967. június 1. 62 TMJVL XXIII/102/a. VB ülés jegyzőkönyve 1969. november 12. 105
