B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
Tatabánya az 1956-os forradalom és szabadságharc idején
a követeléseik egy részének teljesítésére ígéretet kaptak, követeléseik fenntartása mellett a munka másnapi felvétele mellett döntöttek. Külön szóba került az is, hogy a karhatalom élére új parancsnok kerüljön, mivel a november második felére már mintegy nyolcvan fősre duzzadt Beer-csoportban nagyon laza volt a fegyelem, sorozatos atrocitásokat hajtottak végre, esetenként részegen is lövöldöztek - ezt még a szintén megalakuló és párhuzamosan működő katonai karhatalom is szóvá tette.17 November 28-án a tatabányai VI-os, VIII-as, Xl-es, XIV-es és XV-ös aknák küldöttei munkásgyűlést tartottak a Xl-es aknánál, melyen a munka felvétele ellen szálltak síkra, egyben a helyi munkástanács részéről jelen lévőktől a kormánnyal, személyesen Kádár Jánossal újabb tárgyalás kieszközlését követelték. A találkozóra végül sor került, november 30-án Kádár János Apró Antal kíséretében egy szovjet katonai helikopterrel érkezett Tatabányára (ez volt Kádár első vidéki útja). A tárgyalás tulajdonképpen eredménytelen maradt. Kádár - többek között - megígérte a pufajkások katonákkal történő leváltását is, ez azonban nem történt meg (a szénbányászok bérrendezésével kapcsolatosan azonban december 3-án megjelent egy kormányhatározat).18 December 5-én Budapesten a Kádár-kormány számos munkástanácsi vezetőt letartóztatott, másnap tiltakozásul Tatabányán sztrájkok és tüntetések voltak, melyek során a Beer-csoport leszerelését és a helyi rádió vezetésének leváltását is követelték. A tüntetések december 7-én is folytatódtak. A Beer-csoport Óvárosban a megyei pártbizottság épületébe vette be magát, ahol külső segítséget is kértek. Egy szovjet harckocsi mellett a honvéd karhatalom néhány tucat tagja is megérkezett, azonban utóbbiak a számukra is ellenszenves pufajkások érdekében nem avatkoztak be, és el is hagyták a helyszínt. Este a dühös tüntetők már kövekkel dobálták az épületet, mire a Beer-csoport a kitörés mellett döntött: a levegőbe, illetve maguk elé leadott géppisztolysorozatok közben kirohantak az épületből, közben a kint álló szovjet harckocsi is tüzelni kezdett, mire a tömeg gyorsan szétoszlott. Szerencsére itt csak sebesülések történtek, halálos áldozat ekkor nem volt.19 A december hetedikéi demonstrációt megtorlandó a következő napokon a karhatalom ismét számos letartóztatást eszközölt, mely csak olaj volt a tűzre, és ez nemcsak újabb munkabeszüntetéseket okozott, de jó néhány helyi lakos a novemberben elrejtett fegyvereit is elővette. A helyzet eszkalálódásával kapcsolatban a rendőrség is kénytelen volt elismerni egy ekkori jelentésében, hogy „Tatabányán 17 Germuska (2006)241-243.0. 18 Kádár tatabányai tárgyalásairól részleteiben lásd Germuska Pál: Kádár János Tatabányán 1956. november 30-án. In: Beszélő, 1996. október, 77-85. o. 19 Germuska (2006) 246-247. o„ Kajári Erzsébet: Rendőrségi napi jelentések 1956. október 23,-december 12. Budapest, 1996. 415. o. (Kajári 1996), ill. Berki Mihály: Pufajkások. Budapest, Magyar Fórum Kiadó 1993. 157 o. Berki könyve is éles kritikával illeti a Beer-csoportot (92-95. o.). Sajnos a mű a december 7-én a pártbizottság épülete előtt történetekkel és több más aspektussal kapcsolatban is pontatlan, viszont mindenképpen említésre méltó, mivel Berki Mihály maga is a helyszínen tartózkodott a kivezényelt tiszti karhatalmi osztag tagjaként. 13
