B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
pénzjutalomban is részesültem. Munkámmal meg voltam elégedve, keresetemből jól megéltem. 1956 augusztusában nagy munkaverseny indult az üzemben, ezen részt vettünk, és elsők között voltunk. Ezen versenyben 1956. okt. 23-án délután rendesen dolgoztunk. Okt. 26- án borult fel a rend Tatabányán. Egész délután dolgoztunk, így nem vettem részt a felvonulásban. Este 11-re értem haza. Feleségemtől tudtam meg a történteket. Amíg nem dolgoztunk, az elromlott egészségemet állítottam helyre: ettem-ittam. December 3-án mentem először munkába. Dec. 6-án újra leállt a munka. Nem tudom, hogy miért nem dolgoztak. A bányafenntartási munkában nem vettem részt, mert nem szeretem a piszmogó munkát. Tudom, hogy a rend az ellenforradalmi események következtében borult fel. Gondolom, hogy az ellenforradalmárok más rendet kívántak. Én semmiben nem vettem részt. A munkástanács választásán sem voltam ott. Anélkül, hogy ott lettem volna, póttagnak megválasztottak. Én egyetlen alkalommal sem vettem részt a munkástanács gyűlésén, így azt sem tudom, ki volt az elnök. Ülésre sem hívtak sohasem. A VI-os telepen lakom Tatabányán. Dec. 9-én szüleimnél voltam látogatóban, apámmal két üveg pálinkát megittunk, így eléggé leittasodtam. Hazafelé megálltam az utcasarkon beszélgetni. Ezt mindig megtettem, szokás volt az utca sarkán beszélgetni, az állami áruháznál. Ezen alkalommal is, amíg a feleségem és a gyermekem hazamentek, én megálltam az utcasarkon. Hock Elek régi ismerősömmel beszélgettem, mondta, hogy ő tud egy háznál bort, nézzük meg a közeli vendéglőt, lehet, hogy nyitva van. Elmentünk, de be volt zárva. Visszajöttünk. 7 óra lehetett. Kijárási tilalom volt, ezért visszafelé zeg-zugos utakon jöttünk, nehogy találkozzunk járőrrel. E közben találkoztunk néhány emberrel, akik kérdezték, hogy kik vagyunk. Az egyikről itt tudtam meg a börtönben, hogy Benhardt Lászlónak hívták, a másikat nem ismerem. Mondtuk, hogy a VI-os telepen lakunk. Nem emlékszem pontosan vissza az ezután beszéltekre. Benhardt nyakában géppisztoly volt. Társánál is volt fegyver, nem emlékszem, milyen fegyver. Kettőjük közül az egyik, nem tudom hogy melyikük, egyszerre átadott nekem egy kézigránátot. Egyszerűen a kezembe nyomta, amire jobban megnéztem, hogy mit adott, elmentek. Nem mertem ez ellen tiltakozni, és nem mertem visszaadni. Valami olyasmit kérdezett: milyen fegyverünk van? Azt feleltük, hogy nincs fegyverünk, erre adta a kézigránátot. Egyik ház sarkánál álltak, nem mondták, hogy ők mit keresnek az utcán. Nem mondták, hogy őrök. Benhardtot régebben onnan ismertem, hogy egy alkalommal segítette a konyhaszekrényt vinni. Nem voltam katona, sohasem láttam eddig kézigránátot. Azt mondták az átadáskor, hogy vigyázzak magamra. Fogtam a kézigránátot, hazavittem és bedobtam az ólak mögé. 217
