B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)

III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek

folytán szemináriumokra jártam. Ezeken mint jól dolgozónak fel kellett szólalnom. Erre munkatársaim meggyanúsítottak, hogy már nekem is büdös a munka, mert politikából akarok élni. Ez engem érzékenyen érintett, úgyhogy nem fizettem a tagdíjakat és 1952-ben töröltek a párt tagjai közül. Ezután pártonkívüli voltam, de Tatabányán a legnagyobb kommunista volt a legjobb barátom. Ha munkaversenyről volt szó, mindig engem hívtak be elsőnek. Én a demokrácia célkitűzéseivel mindig egyetértettem.

A budapesti eseményeket a rádióból hallottam, és nem tulajdonítottam neki semmi fontosságot. Nem törődtem vele.

Október 26-án műszakon voltam. Már egy csomó szenet elkészítettem, amikor jön egy pajtásom, és mondja, hogy baj van, hiába várunk rá, hogy elszállítsák a szenet, mert az emberek elmentek haza, mert Pesten harc van, és nem akarnak dolgozni. Közölte, hogy Janicskó üzem főmérnök kéri, hogy a rövid szárnyon lévő frontrészt szedjük ki, mert nem tudjuk, hogy mikor jövünk újból dolgozni. Ezen a frontrészen egy kaparógép volt bent. Ha ott hagyjuk, akkor ráomlott volna a szén, és eltemette volna. Lejött még 3 ember és segített, így öten kiszereltük a motort. Mikor ezzel készen lettünk, már sötétedni kezdett. Én az üzembe motorkerékpárral mentem, jártam be, amit egy kis horgász bódémban hagytam. Féltem, hogy a fából lévő bódét szétfeszítik, és ellopják a motorom. Gyanúm alapos volt, mert mire odaértem, a bódét kifeszítve találtam, de a tolvajt megzavartam, és elfutott. A motorom megmaradt. Mielőtt elmentünk, a főmérnök mondta, hogy a dolgozók elhagyták az üzemet, nem jönnék-e be őrségbe. Ez pénteken, 26-án délután 5 óra felé volt. Mondtam, hogy szombaton bejövök. A 26-án lefolyt tüntetésen nem vettem részt. Ekkor nem is mentem haza, hanem ott aludtam a horgász bódémban. Mikor hazamentem, a feleségem sem mondta, hogy tüntetés volt. Később hallottam, hogy az üzemből elzavarták a párttagokat.

Október 27-én elhívtam magammal Borost, és ott maradtam szombat éjjel, vasárnap reggel hazamentem ennivalóért, és visszamentem. Hétfőn reggel jöttünk el az üzemből, akkor kaptunk leváltást. Akkor azt mondták, hogy egy-két napig maradjunk otthon pihenni. Majd újra mentem, de a munka nem ment. Fenntartási munkára szükség nem volt, mert új bánya volt, de mert 60 méteres szakasz volt, beosztották az embereket, hogy termeljenek szenet. Be voltunk osztva nyolcán. Megraktunk 12-14 csillét. Mindennap tartottak üzemértekezletet. Ott kijelölte a munkástanács elnöke, hogy ki fog termelni. Ezek közszükségleti célra mentek. Nem tudom, kik voltak az ideiglenes és kik az állandó munkástanácsokban. Nem voltam egyikbe se benne.

Én beszéltem a dolgozóknak, hogyha nem lesz munka, nem lesz fizetés. Megszerveztem egy brigádot, hogy felvesszük a munkát. Mondtam, hogy menjünk el Kádár elvtárshoz, és én megmondom neki, hogy megpróbáljuk felvenni a munkát, és beindítani a termelést. Ez úgy november 16-17. körül volt. Az emberek nem akarták. Azt kiabálták, hogy Kádárt nem ismerik el, és ki az oroszokkal.

200