B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
Tatabánya az 1956-os forradalom és szabadságharc idején
A hónap végével kapcsolatban két fontos esemény emelendő ki: december 29-én a tatabányai szénbányák munkástanácsi küldöttei leszavazták a városba visz- szatért Gál Istvánt, ő azonban ezt figyelmen kívül hagyva, a központi utasításokat követve folytatta igazgatói munkáját (a következő év elején Gál - minden bizonnyal propagandisztikus okokból - a karhatalom utódszervezetébe, a munkásőrségbe is belépett, a tatabányai zászlóalj alapító tagjai között volt).* 29 December 30-án hajnalban a kádári konszolidáció hatására már zavartalanul tartóztatták le - Molnár László, az MSZMP megyei első titkára, Havasi Ferenc, Beer János, Baranya László ezredes és Tóth Károly rendőr ezredes együttes döntése alapján - a tatabányai forradalom vezetőit: Solymos Mihályt, dr. Kiébert Mártont, Esztó Zoltánt, Mazalin Györgyöt, dr. Molnár Istvánt, és több üzemi munkástanács elnökét.30 Szomorú záróakkordként 1957. január 20-án hunyt el a tatabányai kórházban a város környéki fegyveres konfliktusokban megsérült utolsó személy, egy tíz éves, Bokor Gábor nevű kisfiú (a halál okaként lősérülés szerepel, további részletek nélkül). Mivel lakhelye Tornyópuszta volt, feltehetően a november 9-én Tarjánban lezajlott összecsapás során érte őt lövési sérülés és fiatal szervezete ekkorra adta fel a küzdelmet a kórházban.31 Horváth Endre, a tatabányai események leginkább reflektorfényben lévő vezéralakja megérezve a veszélyt elhagyta az országot, így őt a megtorlás nem érte el. A tatabányai forradalmi eseményekkel kapcsolatos megtorlás a legsúlyosabban dr. Kiébert Mártont érintette. A szegénysorból származó, tehetséges fiatal saját erejéből, tanulás mellett munkát vállalva végezte el az orvosi egyetemet. Ő volt a tatabányai forradalom egyik legnagyobb formátumú vezetője, akit intelligenciája, bölcsessége, élettapasztalata, kompromisszumkészsége predesztinált is erre. Ennek ellenére őt hurcolták meg a legjobban, ő kapta a legsúlyosabb börtönbüntetést, vele statuáltak példát. Elítélése következtében az ő pályafutása és élete siklott ki leginkább, mivel a súlyos börtönbüntetés teljesen tönkretette, és végül utódok nélkül, elfeledve hunyt el a rendszerváltoztatás előtt több mint egy évtizeddel. Rehabilitációjára gyakorlatilag máig nem került sor, nincsen emléktáblája, nincs róla köztér elnevezve sem, tartalékos tiszti rendfokozatát is elvették, ennek az orvos főhadnagyi rendfokozatnak a helyreállítása sem történt meg mindmáig. Mivel erkölcsi rehabilitációja máig nem történt meg - ennek elérésében remélhetőleg ez a kötet is segít majd érdemes személyét, életét kicsit bővebben is bemutatni. helyszín és dátum az eredeti sebesülésével kapcsolatban, de természetesen egy korábbi, novemberi, város környéki lövöldözésben is megsebesülhetett. 29 Ravasz (2004) 45-55. o., ill. Viktor Zoltánná (szerk.): 25. éves a tatabányai munkásőr egység. Tatabánya, Tatabányai Szénbányák házi sokszorosító, 1982. 46. o. 30 Germuska (2006) 253. o. 31 TMJVL XXXIII/1. Tatabánya 1. akvi körzet 1957. évi állami halotti anyakönyvi másodpéldánya, 25. fsz. bejegyzés. 16
