Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)

B. Stenge Csaba: „Juju” – egy tatabányai vadászpilóta a második világháborúban

86 Juju ” - egy tatabányai vadászpilóta a második világháborúban Győrben, mikor mondtam az öreg gyári szerelőnek, hogy vegyék ki az első ülés­ből a párnát és a hevedereket jól kössék össze, az öreg már sejtett valamit.- Öcsém — mondta csak nem sturcolm 1 akarsz? Nehogy otthagyd a fogad! ­Ezután elstartoltam. Komáromig emelkedtem, hogy legyen magasságom rá­nyomni, ha Tatabányára érkezem. Megérkezésemkor bizony kellett csinálni egy-két kört, hogy a sok egyforma ház között kiszámoljam, hol lakunk. Az erőmű két kémé­nye, a libadomb és onnan az ötödik ház. Zutty az első sturc. Mindjárt az elsőnél si­került leszedni a futóval az udvarunkban lévő akácfa tetejét. Jöttek sorban a rácsa­pások, nyolcasozás a két nagy kémény között, majd műrepülő bemutató. Késrepülés­ben az utcák felett élveztem a menekülő tömeget. A Piac tér szürke betonja tele em­berekkel. Gyorsan egy dugóhúzót. Pillanatok alatt kiürült a tér. Mint egy megvadult csikó, úgy élveztem a viháncolást vagy háromnegyed órán keresztül. Mikor le­szálltam Mátyásföldön jelentettem Keresztes századosnak, hogy meghoztam Győrből a gépet. Az öreg megnézte és megkérdezte: »Gyerek, hol voltál?« Én őszintén megmondtam, hogy otthon, Tatabányán viháncoltam egy kicsit. »Látom« mondta és a még mindig a futók közt lévő akáclevelekre mutatott moso­lyogva. Részéről az ügy el volt intézve, de sajnos voltak mások, akiknek nem tét- ,,12 szett. Nagy József Repülő Leírásának adatai szerint ez a Tatabánya feletti repülés 1943. április 12-én történt. Az effajta repülő fegyelmezetlenség elég gyakori volt és ezt az elöljárók egy része - természetesen - nem nézte jó szemmel. Ennek az eset­nek azonban hamarosan súlyos következményei is lettek. Egy másik volt tatabányai sportrepülő, a Nagy Józsefnél egy évvel fiatalabb Preizler Antal 1941-ben létszámfelettiként visszakapta papírjait a HMNRA-tól és csak egy évvel később kezdte meg motoros repülő alapkiképzését. О 1943 tavaszán volt Szombathelyen, a REGVI-nél, annak II/3. századában. Nagy József repülőbe­mutatója Preizler Antal („Prézli”, „Toncsi”) fantáziáját is megmozgatta, így amikor 1943. május 31-én Preizler Antal őrvezető Elorváth Károly őrvezető növendéktársá­val egy Bücker Bü 131-es iskolagéppel útvonalrepülésre indult Szombathelyről, közben letért a kijelölt útvonalról és Tatabánya fölé repült egy kis bemutatóra. Mint említettem, az efféle fegyelmezetlenség akkoriban - is - meglehetősen általános volt a repülők között, mindenki igyekezett a rokonok, hölgyismerősök előtt „villogni” és repülőtudását bemutatni. Preizler Antalék repülőbemutatója azonban tragédiába tor­kollt: az Erdősoron lévő szülői házra történő rácsapáskor a Bücker Jungmann futó­műve elakadt egy kéményben és lezuhantak a ház mögötti erdő fái közé. A két sú­lyos sérültet a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. helyi kórházába szállították, ahol Preizler Antal egyik lábát térd alatt amputálták. Nála is súlyosabb sérüléseket szen­vedett el azonban az elöl ülő Horváth Károly: a becsapódásnál szerzett agyrázkódás 11 12 11 A „sturc” is, mint a legtöbb régi magyar repülő kifejezés, német eredetű (a német „Sturz”- ból, zuhanásból ered). Zuhanórepülésben végrehajtott, kis magasságban végződő rácsapást jelent, nagyon sok pilóta zuhant le ennek következtében, mikor elszámította magát és ki­emelkedő tereptárgyba, vagy akár a megsturcolt objektumba ütközött (sokszor ez a szülői ház, vagy a menyasszony háza volt). 12 Nagy József kéziratos visszaemlékezése.

Next

/
Thumbnails
Contents