Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Romhányiné Ligday Emőke: Ligday János
52 Ligday János igazgatóság a termelés szempontjait szem előtt tartva igyekezett mindkét politikai oldal hatásaitól távol tartani magát és a munkásságot egyaránt. Rossz közellátás és romló szociális helyzet A háború idején a bányavezetőség minden igyekezete ellenére egyre fokozódtak az élelmezési gondok. A pótműszakokra a bányászoknak pótadagot kellett biztosítani (kenyérliszt, sózott szalonna). A szükség mértékét jól mutatja, hogy különösen az idősebb vájárok 20-30 pótműszakot is teljesítettek a bevezetést követő hónapban. 1943-ban a munkások panaszolták, hogy a fejadagok és a magas bolti beszerzési árak mellett a nehéz munkához nem megfelelő a táplálkozásuk. Szerintük a román munkás-századok jobb ellátásban részesülnek. A munkához nélkülözhetetlen volt a jó minőségű bakancs, ezek minősége azonban folyamatosan romlott. A talp és a felsőbőr is gyorsan tönkrement, és pótlás híján nem tudtak dolgozni. Márpedig a kiesett munkaidő 2-3 napja a szabadság terhére ment, de utána már fizetés sem volt. Némelyek két jobb- vagy két ballábas bakancsban kényszerültek dolgozni. A rossz talpak átázása miatt egyre több volt a beteg. Talpbőr hiányában némely gyártók papírlemezt, ill. fürészporszerű kitöltő anyagot tettek bele, ami persze nem sokat ért. A fehérneműk vonatkozásában sem volt sokkal jobb a helyzet: a rossz minőségű, mürostos anyagok nem szívták fel az izzadságot és nagyon hamar foszlani kezdtek. A rossz közellátás és az egyre romló szociális helyzet miatt az 1942-es és 1943- as évet állandó elégedetlenség kísérte. Aki csak tehette, igyekezett a feketepiacról pótolni szükségleteit. Az általános szűkölködésben árgus szemekkel figyelték, hogy ki jut esetleg jogosulatlan előnyökhöz. Nőtt a feszültség és megjelentek a névtelen feljelentések is.15 A beszerzési nehézségek miatt a vállalat arra kényszerült, hogy a kórházban fekvőktől elvonja az élelmiszer fejadagot. A MÁK, mint az ország egyik legnagyobb munkáltatója, az Iparügyi Minisztérium rendeletéinek megfelelő munkabéreket kellett fizessen, de a kisebb üzemeknél, ill. mezőgazdasági idénymunkákért gyakran többet Ígértek. Ez természetesen munkaerőhiányt eredményezett, amihez még a katonai behívások is hozzájárultak. Mivel a vállalat termékei a hadviseléshez nélkülözhetetlenek voltak, hadiüzemmé nyilvánították, tevékenységét pedig a „Hadi Üzemi Személyzeti parancsnokság” (HÜSZ) felügyelte a munkakörülmények alakulásától a krumpli-ellátásig bezárólag. 1943-ban óriási bérfeszültségek keletkeztek többek között azért, mert más hadiüzemek jelentősen nagyobb bérekkel csábították el a munkavállalókat. A szegénység döbbenetes méreteket kezdett ölteni. Özv. Albert Antalné csík- szentdomonkosi lakos kérte, hogy nőtlen fiát a bányától bocsássák el, hogy őt otthon eltarthassa, mert öreg, beteg és semmije sincs. Levelén bélyegző: „Igazolt szegényjogon bélyegmentes.” 15 MOL. MÁK Rt. Z 992. 26. cs.
