Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Ravasz Éva: Réhling Konrád bányaigazgató
Réhling Komád bányaigazgató 23 adagon felül takarmányt a bányászok által saját szükségletük ellátására nevelt sertések számára, ezzel a munkáscsaládok élelmezési gondjai könnyebbé válnának.14 Az élelmezési gondok mellett a munkakörülmények is nehezebbé váltak. A háború kitörésekor életbe lépett az 1912/LXIII-es törvénycikk, amely felhatalmazta a kormányt, hogy háború idején rendkívüli eszközöket alkalmazhat, és amely a hadi- termelés szempontjából fontos gyárakat és üzemeket - így a szénbányákat is - hadiüzemekké nyilvánította és az itt dolgozók fegyelmi szempontból katonai bíráskodás alá kerültek. A nyolcórás munkaidőt tizenkét órára emelték, felfüggesztették a vasárnapi és ünnepnapi munkaszünetet. A munkáscsaládok rosszul tápláltsága és a megfeszített tempójú munka demoralizáló hatása a háborús évek előrehaladtával egyre több negatív következménnyel járt. A munkások kifáradtak, emelkedett a munkahelyi balesetek száma, növekedett a hiányzás betegség és a munkafegyelem csökkenése miatt.15 A háború harmadik évétől az idegenektől eddig hermetikusan elzárt munkáskolóniákon megjelent a szociáldemokrata politika, amelynek deklarált célja a munkások érdekképviselete, helyzetének javítása, és amelynek üzeneteire a romló élet és munkakörülmények miatt a munkások ezrei váltak egyre fogékonyabbá. A bánya vezetése nem tudta megakadályozni, hogy a csendőröktől és a lakótelepeket felügyelő térmesterektől ellenőrzött telepeken lakó munkások közül egyre többen vásárolják a Szakszervezeti Tanács által megjelentetett, és a bányamunkások helyzetével, problémáival foglalkozó „Bányamunkás” szaklapot, amely helyettesítve a hiányzó szakmai szervezetet, és erős érdekérvényesítő propagandát fejtett ki. A tatabányai bányászok tiltakozva életkörülményeik romlása ellen, vörös zászlóval felvonulva első ízben 1916 nyarán tüntettek. A szénmedencében eddig lényegében ismeretlen fogalom volt a tömeges munkamegtagadás, a sztrájk. Az idő múlásával azonban a háború terhei egyre elviselhetetlenebbé váltak, emiatt már egyre több alkalommal éltek a munkások e szélsőséges, de gyakran hatásos módszerrel. Az első nagy, országos figyelmet is kiváltó sztrájk 1917 májusában tört ki, amikor a sztrájkolok megfékezésére a megyei közigazgatás kénytelen volt a helyi csendőrség megsegítésére katonai rendfenntartó csapatokat küldeni a bányatelepekre. A katonai parancsnokság letartóztatta a munkások vezetőit és sztrájkra való izgatás vádjával statáriális eljárással halálra ítéltek közülük hét bányamunkást. Az elítélteket és letartóztatottakat a komáromi várbörtönbe szállították, innen a frontra, vagy internáló táborba vitték. (A halálos ítéleteket nem hajtották végre.) A bányákban és az üzemekben a háború évei alatt évről évre csökkent a termelés. A folyamatnak a lassítása hónapról hónapra nagy erőfeszítéseket követelt a bányavezetőségtől. Kénytelenek voltak megállapítani, hogy „a mai rendkívüli időkben bányavezetésünk katonai asszisztencia nélkül egyedül nem képes a rendet fenntartani és még kevésbé a hadsereg és a köz szempontjából oly fontos és sürgős széntermelést fokozni.” 14 Tatabányai Városi Levéltár (továbbiakban: Tb. Lt.) Tatabányai Szénbányák iratai. Felvételi Iroda. 168 d. A levélhez a bányaigazgatóság kimutatást mellékelt a munkástelepeken a munkások által tartott sertések számáról. 15 Tatabánya története. Tatabánya 1972.1. kötet. 98-105. o.
