Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)
150 Emlékezés a bánhidai munkatáborra ben állomásozó légvédelmi tüzéregység hadnagy parancsnoka (ezt az Oroszlányi Televízió videó felvételéből, a falubeliek rögzített visszaemlékezéseiből tudni) megtagadta, hogy katonákat adjon ehhez a bűntetthez. Nyilasok vagy tábori csendőrök azonban megtették. Az öreg Hanics bácsi állított nekik fej fát, de aztán a helyet felverte a gaz, benőtte a bozót. A nyomozás során, a korabeli dokumentumok olvasásakor kiderült, Kömlőd 1944 decembere és 1945 márciusa között a Kisbéren működő VIII. hadtest hadbíróságának hatáskörébe tartozott, ez ítélte halálra az öt fiatalembert, mint katonaszökevényt. A gödör széléhez parancsolták őket, egy hadbíró felolvasta az ítéletet. Minden az előírt formák szerint, szabályosan zajlott. A fiúk megcsókolták egymást, letérdeltek a puskacsövek elé. Lövések dördültek, előbb három, majd a másik kettő esett össze. Tábori csendőr felügyelete mellett temették el őket. Mindebből még nem derült ki, hogy kik voltak. Homor Györgynek és a segítségül hívott rendőrségi szakembereknek a falubeliek elmondták, hogy a fiatalemberek civil ruhát viseltek és az egyik szemüveges volt. Szemüveges? Ez már valószínűsítette, hogy zsidó munkaszolgálatosokról lehetett szó. A feltárt sírgödörből pedig több, a nyomozás szempontjából érdekes és sok erre utaló tárgy került elő. Egy Magyar Királyi Állami Ybl Miklós Gimnázium, feliratú sapkajelvény, szemüvegdarab, személyi igazolvány ezzel a szövegtöredékkel: ...fehérvári 193...., nadrágszíjcsat Sváz Junáku Skautu felirattal, vagyis szlovák cserkészöv. Előkerült fogsor, levelezőlap darabja, amelyen ez a személynév töredék olvasható: ....MRE.. Az ezredes tehát a rendőrség szakmai segédletével széleskörű nyomozásba fogott, s felbukkantak a nevek: Fenyves Imre székesfehérvári fogtechnikusé, Gerőfi László hőgyészi származású fehérvári órásé, és Braun László polgárdi vízvezetékszerelőé. A nyomozók vizsgálódni kezdtek a fehérvári levéltárban, meghallgattak volt gimnáziumi osztálytársakat, beszerezték Gerőfi tanoncszerződését, érettségi bizonyítványát, megnézték a gimnáziumi tablóképet, levél ment Gerőfi unkanővéréhez Skóciába (a hölgy később el is jött az 1989-es bánhidai találkozóra). Végül is a következő kép alakult ki - Homor részletes beszámolója, a helyi tv videó-felvételének megtekintése és személyes találkozás után kömlődi emberekkel. Az említett karácsony táján, 1944 végén útnak indítottak Nyugat felé két munkaszolgálatos csoportot: a II. zászlóalj bánhidai négyes és patárpusztai hármas századát. A szovjetek már Felsőgalla-Tata vonalánál álltak, ugrásnyira innen. A fiúk Kocson és Nagyigmándon keresztül Komáromba, az igmándi erődbe mentek, majd tovább irányították őket. Közben mind többen szöktek meg, hiszen személyes tapasztalataik és a hírek arról szóltak, hogy halálra szánják őket. E menetből lépett le az öt fiú is, igyekezett vissza az orosz vonalak felé. De elfogták, s mint láttuk, a katonai törvények szerint ítélték el őket. Nem mondhatná-e akkor ma is a felelős bíró (ha előkerülne): „Kérem, én a szabályoknak megfelelően jártam el!” De ha valamilyen törvényt számon lehet kérni azoktól az időktől, az akkori magyar hadvezetéstől és kormányzattól, úgy az a szolgálati szabályzat ama része, amely szerint minden parancsnok köteles messzemenően gondoskodni beosztottairól. És nem a nyilasok, a csendőrök, az SS-legények halálos karmaiba űzni őket. Ilyen körülmények között a hadbíróság gálád színjáték volt. Végül is kiderült, hogy ki volt az öt áldozat. Illetve, Homor szavaival:” A fenti információkat, az exhumáláskor előkerült tárgyakat, vala-
