Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)
Tatár Imre: Emlékezés a bánhidai munkatáborra (1940–1944)
148 Emlékezés a bánhidai munkatáborra Magyar Királyi II. Közérdekű Munkaszolgálatos Zászlóalj 4. századából, miközben Nyugat felé kísérték őket nyilas őreik. Mindössze 20-25 évesek voltak. Ez idáig névtelenek. Nem került a márványtáblára név, ezáltal is kifejezve, hogy ők 1945 óta egyek, egy volt a sorsuk, azonos volt a végzetük: meg kellett halniuk fiatalon, értelmetlenül.” S most a történet kezdete, az ezredes beszámolója a nyolcvanas évek végéről. „1986. egy meleg nyári napján délelőtt csengett az irodámban a telefon. A vonal másik végén Érsek Erzsébet volt, az akkori megyei KISZ-bizottság egyik titkára. Ismert engem, tudta, hogy több éve részt veszek a megyei antifasiszta ellenállási mozgalom kutatómunkájában, az ezzel kapcsolatos visszaemlékezések gyűjtésében. Tájékoztatott arról, hogy a KISZ Központi Bizottsága titkárságától kaptak egy rövid levelet és kérték őket, hogy tájékozódjanak és adjanak felvilágosítást az eseményekről. Mindjárt megkért, hogy segítsek a „téma” felgöngyölítésében. így kapcsolódtam a dologba, s tulajdonképpen a mai napig a kutatás mozgatója, irányítója lettem. Miről is volt szó? 1986. június 1-jén Németh József debreceni lakos egy levéllel fordult a KISZ Központi Bizottsága első titkárához. A levélben többek között a következő szerepelt: „Segítségét kérem egy 41 éve húzódó, rendezetlen ügyben. Komárom megyében, Kömlőd községben születtem, ahol a front 1945 februáijában állt. Felszabadulás után, hazamenetelem alkalmával tudtam meg édesanyámtól, hogy a nyilas vészbíróság 4, vagy 7 katonát ítélt halálra, akiket a temető melletti árokban végeztek ki. A katonák ma is ott nyugszanak, s az exhumálásukra 41 év alatt nem került sor. Kérem, szíveskedjék intézkedni, hogy a holttestek illendő helyre - a temetőbe - kerüljenek mielőbb. Személyükről bővebb ismereteim nincsenek.” A levél olvasása után sok kérdés merült fel bennünk. Miért most, 41 év után írták? Kik és hányán lehettek? Miért végezték ki őket? Lehetnek-e hozzátartozóik? És még sok hasonló. Nagyon izgalmasnak, érdekesnek találtam a témát, s magamban két célt rögtön meg is fogalmaztam. Egyik, hogy mielőbb méltó helyre — a temetőbe - kerüljenek a megfelelő végtisztesség megadásával, másik: megtudni, hányán voltak, kik lehettek, s lehet-e még élő hozzátartozó valahol a világon? Azt javasoltam Érsek Erzsébetnek, hogy mindenképpen vegyük fel a kapcsolatot akár személyesen, akár levélben Németh Józseffel Debrecenben, illetve Kömlőd község vezetőivel, s pontosítsuk, hogy mi is történt, mit tudnak az esetről? Ez meg is történt, mindkét helyre elment a levél. Telt, múlt az idő, de Debrecenből hiába vártuk a választ. Mint kiderült, Németh József a levelét a kórházi betegágyból diktálta, s néhány nap múlva meghalt. Ez tovább bonyolította az esetet. A kömlődi tanács elnökétől viszont 1986. július 7-én az alábbi levél érkezett: „Kérésükre az alábbi információt tudtam beszerezni: a község felszabadítását közvetlenül megelőző napokban (a község 1945. március 18-án szabadult fel - a szerző megjegyzése) az iskolában működő rögtönítélő bíróság öt személyt katona-
