Tatabánya közigazgatási repertóriuma III. kötet - Tatabányai Levéltári Füzetek 5. (Tatabánya, 1999)

Tatabánya Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei - 1968

intézményeinek bérfelhasználási tervet, ill. bér­gazdálkodási utasítást, amelyben tegye érdekeltté az intézmények vezetőit (dolgozóit) a takarékos bérgazdálkodás megvalósításában. - A művelődésügyi osztály vezetője jelöljön ki 2-3 bázis általános iskolát ­április 30-ig -, bízza meg önálló bérgazdálkodási hatáskörrel az iskola igazgatóját, amelynek tapasztalata alapján a következő tanévben ki kell szélesíteni az önálló gazdálkodási jogkört. - h./ Az önálló bérgazdálkodó szervek kötelesek 0,5%-os bérelőirányzat tartalékot képezni az 1968. évi bérgazdálkodásuk során, amelynek felhasználását a pénzügyi osztály vezetője, ill. a V. B. engedélyezi. 63. sz. határozat: A művelődésügyi osztály vezetője dolgozza ki és terjessze a VB. elé az Iskolák és Óvodák Központi Gondnokságának decentralizálási tervét. 64. sz. határozat: A V. B. a 8/1968. sz. tanácshatározatban biztosított költ­ségvetési előirányzat módosítási hatáskörét, beleértve a költségvetési tartalék felhasználására vonatkozó hatáskört is, értékhatárra tekintet nélkül a pénzügyi osztály vezetőjére ruházza át azzal, hogy ezen tevékenységéről a V. B.-nek és a tanácsülésnek köteles beszámolni. Melléklet: A napirendek beszámolói, április 18. 1. Beszámoló a két ülés közötti időszakban - a V. B. feladatkörébe tartozó ügyek­ben - tett intézkedésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a város­ban történt fontosabb eseményekről. (Sütő András V. B.-elnökhelyettes) 65. sz. határozat: A V. B. egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. - a./ Utasítja a terv- és az építési és közlekedési osztály vezetőjét a 88/1967. sz. határozattal kapcsolatban, hogy a csillagászati bemutató létesítésére 100 000,- Ft-ot biz­tosítsanak az idei fejlesztési alapból. - b./A 220/1967. sz. határozat határidejét, amely a II. körzeti iparterület autóbuszfordulóhely kialakítását írta elő, 1968. július 15­ig meghosszabbítja. - c./ Az 1969. évi munkák alapjául szolgáló terveket ez év közepéig el kell készíteni, hogy megkezdésüknek az év elején ne legyen akadálya. [Hivatkozva a Komárom Megyei Tanács 80/1968. sz. vb­határozatára.] - d./ A megyei tanács 82/1968. sz. határozatának megfelelően a V. B. utasítja a művelődésü-

Next

/
Thumbnails
Contents