Tatabánya közigazgatási repertóriuma III. kötet - Tatabányai Levéltári Füzetek 5. (Tatabánya, 1999)

Tatabánya Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei - 1969

szoba, a Dolgozók Középiskolája és a lebontott célfelada­tok, költséghelyek béralap-gazdálkodásával a Közgaz­dasági Szakközépiskola igazgatóját bízza meg. -L/AV. B. felhívja a bérgazdálkodó szervek vezetőit, hogy az 1969. évi bérgazdálkodási feladatokat a takarékosság és meg­fontoltság alapján valósítsák meg, a megállapított keretek között. 12. sz. határozat: Az egészségügyi ágazat bérgazdálkodásának további fejlesztése érdekében a V. B. egyetért az Egészségügyi Gondnokság létrehozásával. Utasítja a szakosztály vezetőjét, hogy a Gondnokságot 1969. július 1. bein­dulással hozza létre. 13. sz. határozat: A V. B. javasolja a tanácsülésnek, hogy - a hivatkozott határozat értelmében - a költségvetési előirányzat­módosítási hatáskörét, beleértve a költségvetési tartalék felhasználására vonatkozó hatáskörét is, értékhatárra te­kintet nélkül, határozattal ruházza át a testületre. 14. sz. határozat: A V. B. javasolja a tanácsülésnek, hogy a pénzügyi állandó bizottság nevét terv- és közgazdasági állandó bizottság névre változtassa meg. 15. sz. határozat: A pótlólagosan képzett felújítási keretből az egészségügyi osztály részére [a jegyzőkönyvben meghatározott] összeget biztosít, a többit felújítási tartalékként állapítja meg. 16. sz. határozat: A tervosztály által benyújtott feladatokkal a V. B. jóvá­hagyja az 1969. és 1970. évi fejlesztési alapot. 17. sz. határozat: A V. B. állást foglal abban, hogy a 42/1968. sz. tanács­határozat teljesítéséhez szükséges [jegyzőkönyvben jelölt] összeget a többletbevételből biztosítsa. 18. sz. határozat: A V. B. február 13-ra hívja össze a tanácsülést [a jegyzőkönyvben rögzített] napirendek megtárgyalására. 4. Egyéb: a./ Ingatlankezelő Vállalat nyereségrészesedésének megállapítása. (Csanádi Józsefné építési és közlekedési osztályvezető) 19. sz. határozat: A V. B. megállapítja, hogy a vállalatnál folyik a mér­legkészítés, amely alapján 1968. évi tervét 104,6%-ra tel­jesítette. A nyersmérleg eredményeinek alapján, figyelembe véve az 1969. évi feladatok előkészítő munkáit, a részesedési alapot 6%-ban állapítja meg a V. B. Melléklet: A napirendek beszámolói.

Next

/
Thumbnails
Contents