Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)

Dr. Braun Sándorné: Források

választás alkalmával a jelenlegi földmíves rétegnél három sze­méllyel több fog bejutni a szabad foglalkozásúak rovására. 3. A város közfeladatai közül a költségvetés III. csoportjának fi­gyelembevételével a város lakossága igényeinek az alábbi közfel­adatokfelelnének meg a legjobban. I. csoport: A közigazgatási ágazatban szükséges az idegen­forgalomfellendítése érdekében idegenforgalmi ügyosztály szer­vezése, hogy a hatóság megfelelő propagandájával az egykor vi­lághírnek örvendett szekszárdi vörösbor megfelelően értékesíttes­sék. Altalános kívánalom a hivatásos tűzoltóság jelenlegi 8 tagból álló létszámának 10 főre való felemelése, tűzoltó felszerelések megfelelő pótlása és a kor igényeinek megfelelő tűzoltó szertárak létesítése. II. csoport: a város néhány évvel ezelőtt járvány kórházát megszűntette, mert az a követelményeknek nem felelt meg. A jár­ványos betegek a Tolnamegyei Horthy Miklós közkórházban nyer­nek elhelyezést. Figyelemmel azonban arra, hogy a vármegyében esetleg fellépő nagyobb arányú járvány esetén, a közkórház fer­tőző osztályának befogadása nem volna elégséges, általános kívá­nalom, hogy a város a vármegye községeinek hozzájárulásával a közkórház fertőző osztálya oly módon bővíttessék ki, hogy ott na­gyobb járványok esetén a betegek elhelyezést nyerjenek. A köztemetők általános rendezése a város lakosságának emi­nens érdeke. Szükséges volna ravatalozó helyiségek építése, az alsó és az újvárosi temetőkben. Ennek megvalósítása a bérházak számának emelkedése folytán mindinkább sürgőssé válik. III. csoport: A Szekszárd Csatári lakosság iskolás gyermekei­nek taníttatása szempontjából szükséges a községi csatári iskolá­nak egy tanteremmel való bővítése. A színészet a város tulajdonát képező Szekszárd Szálló épüle­tének nagytermében tart 5-6 hétig előadást. A helyőrség ideköltö­zésével is mindinkább sürgőssé válik egy a követelményeknek megfelelő színház terem létesítése. A jelenlegi terem 25-30 000 pengő költséggel megfelelően átalakítható lenne. IV. csoport: A város a szegényügyeit a magyar norma szerint intézi 1936. november óta, és a szegénygondozás munkáját két Fe-

Next

/
Thumbnails
Contents