Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)
Dr. Braun Sándorné: Források
befogadó új épületek, és újabb intézmények létesülhessenek, hogy a Magyar Nemzeti Bank fiókja, a m. kir. Pénzügyigazgatóság, a m. kir. államépítészeti hivatal, a régi Ferencz Közkórház mellé 700 ágyas Horthy Miklós közkórház épülhessenek, és hogy most újabban honvédségi alakulat ezredparancsnoksággal együtt városunkba települhessen. Az előbb említett közművek létesítése feltétlenül maga után hozta volna azt a már elengedhetetlenül szükséges további fejlődést is, hogy az előbb felsorolt intellektuel családok számára megfelelő lakások építtessenek. - Sajnos az 1930. évvel beköszöntött általános gazdasági válság Szekszárd város lakosságát, különösen azokat a háztulajdonosokat, akikben a lakások építéséhez megfelelő vállalkozási hajlam lett volna, - leküzdhetetlen nehézségek elé állította. A lakások építése így elmaradt, és ma az a helyzet Szekszárdon, hogy - akkor, amidőn több tiszti és altiszti családdal bővül a komfortos lakásigénylők száma, - a kívánságoknak nem tudunk eleget tenni. A város lakosságának a második fele, őstermeléssel foglalkozik, nagyobb részt ma is tömött, - vályogfalú, vagy olyan házakban lakik, amelyek a saját igényeik szempontját tekintve is, alig-alig kielégítők. A mai gazdasági viszonyok mellett olyan áldozatot hozni, hogy lakásaikat átalakíttassák, szintén képtelenek. Számba vehető magántőke, amely lakások építésének a keresztülvitelére vállalkozhatna, szintén nincsen. Ily körülmények között ma igen kedvező alkalom van arra, hogy a magántőke biztos és megfelelő jövedelmet hozó elhelyeződé st találjon Szekszárdon. A biztos jövedelmezőséget alátámasztja az, hogy az épülő bérház a m. kir. pénzügyminisztérium 1.1. alatt idecsatolt 17750011935. VIII. a számú rendelete értelmében 25 évig állami házadó mentességben részesül, a város a szorosan vett községi pótadót 5 évre elengedné, ezenkívül igen méltányos ölenkénti cca. 15 pengős áron bocsátaná rendelkezésére a telket olyan mérvben, amint azt az építkezés igényli, cca. 6-700 ölet, és olyan helyen, amely ma a legértékesebb, és a Magyar Nemzeti Bank szekszárdi fiókja székházának szomszédságában fekszik, és amely biztosítja az épület számára a minden időben való értékállóságot, mert 150 év múlva is a város legszebb része, központja lesz.