Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)
Dr. Dobos Gyula: Neves szekszárdiak
Dr. Treer István (1892- 1947 után) Treer István 1892. július 24-én Péterváradon született. Apja dr. Treer József orvos volt, aki korán meghalt. Édesanyjával és testvéreivel ekkor Szekszárdra a Széchenyi u. 369 alá költöztek. Jó eredménnyel végezte az elemi iskolát, majd azt követően középiskolai tanulmányait a megyeszékhely állami főgimnáziumában folytatta. Nagybátyja, Wosinsky Mór apát neve szerepel - elhunyt apja helyett - pártfogóként az iskolai anyakönyvben. 108 A Kolozsvári Főiskolán szerezte orvosi diplomáját 1915ben. 109 Katonai szolgálatát követően Szekszárdon a Ferenc kórház belgyógyászati osztályán kezdte orvosi pályáját. 1926. november 1-től igazgató főorvos kinevezést kapott, ezzel együtt tovább irányította a kórház belgyógyászati osztályát. Mivel a Ferenc kórház utcákkal körülvett területén további fejlesztésnek nem volt meg a lehetősége, ezért megszerezte Vendel István, Jankó Ágoston főispán, dr. Pesthy Pál igazságügy-miniszter, Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter támogatását a fejlesztésre, eredményeként sikerült az új kórházrész felépítése. 110 TMÖL. VIII./56. Szekszárdi M. Kir. Állami Főgimnázium iratai. Anyakönyvek 1902-1910. Anyja neve nincs az iskolai anyakönyvben. A Garay Gimnázium nevet 1923/ 24-es tanévtől használják. Zentei András: A szekszárdi Garay János Gimnázium, TK. Bp. 1990. 43. p TMÖL. Tolna vármegye orvosainak törzskönyve 16. sorszámú bejegyzés „Dr. Fábián Gáspár budapesti műépítész tervei alapján Márovits Andor pécsi építési vállalkozó építette meg Vargha Jenő főmérnök vezetése alatt. Az államépítészeti hivatal részéről László Aladár kir. műszaki tanácsos, Kőrössy Károly és teleki Barna kir. mérnökök ellenőrzése mellett. " Gutái, 191.p.