Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között • 55

A népoktatási törvény 142. §-a 300 frt minimális tanítói fizetést állapított meg 1868ban. Ezzel szemben 1889-ben 13 tanító fizetése nem éri el ezt a határt. E Tolna megyei tanítók: a miszlai rk. iskola tanítójának évi fizetése 283 frt, a szálkai gör. keleti tanítójának évi fizetése 277 frt, a furgedi rk. iskola tanítójának évi fizetése 267 frt, a simontornyai ref. iskola tanítójának évi fizetése 265 frt, a bölcskei izr. iskola tanítójának évi fizetése 250 frt, a dunafóldvári iskola (ev.) tanítójának évi fizetése 239 frt, a medinai gör. kel. iskola tanítójának évi fizetése 220 frt, a hőgyészi orth. izr. isk. tanítójának évi fizetése 200 frt, a dunaföldvári ref. iskola tanítójának évi fizetése 195 frt, a némedi rk. iskola tanítójának évi fizetése 175 frt, a grábóci gör. kel. iskola tanítójának évi fizetése 140 frt, a borjádi ref. iskola tanítójának évi fizetése 125 frt, a palatinczai rk. iskola tanítójának évi fizetése 96 frt. Az alsó-, felsőleperdi, az alsópéli, a kondai, a mászlonyi, a medgyesi, a nosztányi, az ódalmandi, a tüskepusztai tanítók fizetése 200-300 frt között mozgott. Ezenkívül 25 tanító fizetése alig volt több 300 frt-nál, de a 400 frt-ot nem érte el. 13 tanító tehát még a törvényes minimális fizetést sem kapta meg megyénkben 1889ben. A helyi sajtó is hírül adja ezt a Szekszárd Vidéke 1889. október 26-i számának 2. oldalán. A fent felsorolt átlagszámok mögött tehát igen súlyos problémák húzódnak meg. A Tolnamegyei Közlöny 1893. május 28-i száma is foglalkozik a Tolna megyei néptanítók anyagi helyzetével. A cikkíró, Perler Mátyás fején is találja a szöget, amikor megállapítja: „az állam inkább eltűri a képesítés nélküli tanítókat, mert ez olcsóbb... "Majd keserűen jegyzi meg, hogy kinek van ambíciója növendékeit teljes erejéből oktatni, nevelni, ragyogó példaként világítani a gyermekek között, amikor 8-10 év után is csak napi 82 krajcárra becsülik munkáját. így nem marad más hátra, mint mellékjövedelem után nézni (zongora tanítás, piócaszedés, lepkékre vadászás, gyógyfüvek gyűjtése, gyümölcsmagok szedése, gazdálkodás stb.). Mindez pedig a tanítás rovására megy. A megoldáshoz vezető utat is helyesen jelöli meg a szakavatott cikkíró: „ Tessék a néptanítóknak tisztességes exisztenciát biztosítani, a tanítóképzést rendezni, a „közös" hadseregre kevesebb milliót költeni (vitéz a magyar katona akkor is, ha csak 1-2 évig van tényleges szolgálatban, az a 3 év luxus!), az iskolábajárást szigorúbban ellenőrizni, a folyton változó katonai mundér, panganét és puska helyett az iskolákat kellően felszerelni s virulni fog a tanügy..." Nem csoda tehát, ha az ezredfordulón 22 községünkben tanítóhiány van: Agárd, Gerjen, Hidja, Alsó- és Közép-tengelic, Apáthi-Üveghuta, Györe, Mucsfa, Szálka, Tevel, Závod, Diósberény, Felső-Nána, Kis-Székely, Mucsi, Udvari, Bedegh, Értény, Fürgéd, Martincza, Paks községekben.

69 A kiírt pályázatokra nem akadt jelentkező, emiatt a tanítás szünetel: Majos, Agárd, Tevel, Závod, Alsó- és Közép-Tengelic pusztákon.

70 Mindezek mellett a tanítók gyakran még ezt a csekély fizetést sem kapják meg időben. Emiatt sokszor fizetésük egy részét el is veszítik. Az is előfordul, hogx a tanítónak magának kell házról-házra járnia, hogy járandóságait beszedje. Sok helyen fizetés helyett inkább megfenyegetik, de az is előfordult nem is egyszer, hogy a szegénység miatt a járandóság még hatóságilag sem hajtható be a lakosságtól. A dunaföldvári tanítók esete jó példa erre. 1876-ban 10 dunaföldvári rk. tanító a VKM-hez fordul panasszal, mert 9 hónap óta nem kaptak fizetést. Azért következhetett be ez az áldatlan állapot, mert a vármegye megtiltotta a községnek, hogy egyazon pénztárnok kezelje a községi és felekezeti pénzeket. Új pénztáros beállítására lenne szükség. A község azonban nem hajlandó új pénztáros beállítá79