Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Kováts Jenő: Állategészségügyi emlékek Tolna megyében (1654-1867) • 545
Húsvizsgálók, juhászok, marhapásztorok és vadászok is nyerhetnek tanfolyami képzést. Végül meg kell emlékeznem egy olyan foglalkozási ág képviselőiről, akiknek az állatorvoslásban a manuális beavatkozások gyakran feladatkörükbe tartozott. A falusi kovácsokról van szó. Ismeretes, hogy a vizsgált időszakban a seb-orvosok, de a „barom-orvosok" sem nagyon szívesen végezték személyesen a beteg állatok közvetlen kezelését. Ez a falusi kovácsmesterek feladata volt, aminek különösen járvány-időszakban kellett kifogástalanul megfelelniük és az orvosok által kiadott kezelési utasításokat végrehajtaniuk. Ha ezt a munkájukat jól végezték, a járvány megszűnte után jutalomban részesültek. Ez irányú ténykedésükre ismételten találunk utalást, kiképzésükre annál kevesebbet. A „kováts, lakatos és szíjgyártó egybekaptsolt czéhek" működését szabályozó 1768-ból származó 23 articulusnak a kovácslegények felszabadítását és a céhbe való felvételét szabályozó cikkelyében 23 nyomát sem találni a „baromorvoslási ismeretek" elsajátításáról szóló kötelezettségnek. Ugyanez a helyzet az 1775-ben, Pakson tartott kovács-céh gyűlésről készült iratban, amely immár 32 articulusban foglalkozik a céhbe tömörült mesterek ténykedésével és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel. Ez annál inkább érdekes, mert ugyanakkor a vármegye által a mesteremberek díjszabásáról 1794. november 30-án kiadott rendelkezés a „kovátsok" címszó alatt, a különféle kovácsmunkák között manuális állatorvoslási munkákat is felsorol. „Ló szájának vérezésétül, fogainak tisztogatásától és szája padlása sütögetéssétül 11 2 / 3 Dénár Ha pedig a' Lónak megsütött száját meg-kenyi, tisztogatással együtt 10 Dénár Ha pedig nem süti, egyedül csak tisztogattya 10 Dénár Egy Ér-vágástúl, mint főbb, apróbb ereket ide értvén 10 Dénár." A patkolásra számos variációt tartalmaz a díjszabás: a gazda vagy a kovács vasából, kovács szegével vagy anélkül, patkó felütése, darab vasból patkócsinálás, patkóra kapaszkodó készítés, nagyobb patkó, kisebb patkó stb. A végén a díjszabás még a következőket írja: „ha a' kováts az érvágással, vagy nyilazással, a' vagy akármelly móddal is elrontaná a' lovat, és azon el rontást más idegen, és részre nem hajló, ahoz értő emberek meg-ismérnék, és hitelesen megbizonyíttanák, tartozni fog azon kováts a' maga költségin azon lovat meggyógyítani, a'vagy ha meggyogyulhatatlan lenne, köteles lészen illendő árát lefizetni". A kovácsmestereknek a baromorvoslási ismeretek elsajátításáról szóló kötelezettségét végre 1812. november 24-én mondotta ki a Helytartó Tanács (az eredeti ügyirat nincs meg, csupán utalás rá). Ennek értelmében a kovácslegény, amikor a céhbe felvétetni akarja magát, köteles felmutatni olyan bizonyítványt, mely igazolja, hogy a „baromorvoslásban" megfelelő kioktatásban részesült. Az igazolás kötelezettsége alól a Helytartó Tanács kivételes esetben felmentést adhatott. Úgy látszik azonban, hogy az idők folyamán ez a kötelezettség a feledés homályába merült, mert a dunafóldvári kovács-céh 1839. július 12-én kelt és a vármegyéhez intézett megkeresésében 24 kérte, hogy a mesterré kívánó legény vagy idegenből a községbe letelepülni kívánó mester necsak, mint kisebb helyen szokás „könnyű, hanem nehezebb 's a' remekelőnek mesterségében szerzett ügyességét kitüntető remeket készíteni, úgy szinte Felsőbb Rendeletek értelme szerint a baromorvoslás kitanulását hitelesen bebizonyítani tartozzon". A vármegye részletes kivizsgálás után 1839. Sz. István havának 3-án elkészített véleményével a kérelmet tovább terjesztette a Helytartó Tanácshoz azzal, hogy a céh kérésével nem ért egyet, mert análkül is lehet valaki jó kovácsmester, ha nincs meg ez az igazolása, sőt ha valaki írástudatlan, meg sem szerezheti a képesítést. A Helytartó Tanács 1840. Sz. Mihály hava 29-én kelt 31156 és 31569 sz. leiratában közölte a vármegyével, hogy véleményét nem fogadja el, mert rendelkezés írja elő, hogy a „baromorvoslási Tudomány kitanulása a' kováts legényeknek szabálilag meg van hagyva". 553