Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)
Szilágyi Mihály: Boszorkányperek Tolna megyében • 437
szolkodott, hogy az ura azon szajhával öszve csapván Házánál nem lakik, semmivel sem gondol még az esze sincs már helén, mellyre nézve kérte ezen Fatenst, hogy azon szajhát veretné ki a Falubul talán megh térne az ura ezen Fatens az embereknek egy nyihanyot öszve hivatván azon szajhát is szemre birván a gonosz életrül intették, és a Falubul kimenynyi parancsolták, mellyre azt felelte lássa a jó Aszony, ha panaszolkodik egy Istenem, egy Lölköm még nem közösköttem vele, de azértis az után ell követem engem azért ne veressen kegyelmetek és elmegyek, úgyis ahová akarom ell köl utánnam győnyi és ott el köl néki lenni a hol én leszek. Tertius Fatens... Bath arendatarius in Possessione Alsó Rajk habitans annorum circiter 28. J(uratus) E(xaminatus) f(assus) est ad 1-mum Nagy Istokot igen jol ismeri és igy ad 2dum tudgya nyilván, mivel nyolcz esztendőiül fogva egy Helységben lakott Nagy Istókkal az időtül fogva mindenkor jámborul dicséretessen és az Uraságh részérül is híven, és az Emberek között böcsületessen viselte magát, sőtt Feleségével is mint igaz szerető házasok csendességben éltek, gaszdákottak, és laktak, soha kosztok háborúság nem hallatott, gonosz társoságát, anyival is inkább rósz életett, hogy viselt volna, nem tapasztalta, egyedül az elmúlt nyáron Rebeka nevű szajha magához hodétván kezdett gonosz életre vetemednyi hogy pedigh gonosz mesterséggel történt légyen ad 3-tiam onnénd tudgya, mivel azon szajhátul hallotta mondanyi, jobb volna az Istók feleségének békével maradnyi, mert ha én nékem el köl mennem az Istóknak is el köl utánnam jönni, de ha én megmarathatok az Istók is meghmaradna, mert csak két szál haját vehessem el száz méllyfóldnyire menyek, mégh is ell köl néki utánam jönni. Quartus Fatens Joannes Balogh arendatarius in Possessione pariter Alsó Rajk degens annorum circiter 50. J(uratus) E(xaminatus) fassus est ad 1-mum Nagy Istókot igen jól ismeri és igy ad 2-dum tudgya nyilván nyolcz esztendőtül fogvást egy Helységben lakott Nagy Istokkkal, az időtül fogva mindenkor jámborul dicséretesen és az Urasaghnak hütvös erdő őrzője lévén, híven viselte magát, rósz életű személekkel való társaságát anyivalis inkáb azokkal való közösködését senem hallotta se nem tapasztalta, sőtt feleségével mint igaz egymást szerető Házosok csendességben minden háborkodás nélkül éltek, és annak rendi szerint gaszdálkottak, sőtt az Helységbeliekkel is, ugy máskint való szomszédokkal magát mindenkor szeretette egyedül az elmúlt nyáron Rebeka nevű szajha által maga tudgya minemű mesterséggel megh csalogattattván vetemedett fajtalan életre. Mellyre nézve ad 3-tium hogy ördögi mesterséggel történt légyen onnéd válla a Fatens Nagy Istvánt megh szólétván, s az Istenre is kérvén azon gonosz fajtalan Aszont hadná el, azt felelte hogy eö örömest el hadná de lehetettlen, amint hogy egykor a Nyáron ezen Fatensnek szőlőt tisztogatván azon szajha feddette gonosz életérül, és hogy Nagy Istók és Házastársa között ne szerezne rósz lakást, inkáb menne ell valahová dolgára kire azon gonosz Aszony azt felelte, nemhadgya bizony eö, sőtt ha a Dunán által megy is Nagy Istóknak utána köl menni. Quintus Fatens Joannes Horváth pariter arendatarius in Possessione Alsó Rajk degens annorum circiter 42. juratus examinatus fassus est ad 1-mum Jól ismeri Nagy Istokot, és innénd ad 2-um Mivel Nyolcz esztendőtül fogva egy Helségben lakott véle, tudgya nyilván, hogy mind az uraságh részérül hiven mind pedighlen az Helységbéliek koszt ugy kint való szomszédokkal is böcsületessen társolkodván mindenkor dicséretessen és jámborul viselte magát és soha fajtalan életű személyekkel való társalkodását anyival inkább ezekkel való közösködését se nem hallotta, se nem tapasztalta, sőtt feleségével mindenkor szépen élvén csendességben minden háborkodás nélkül lakott, mindaddig, valamig az ell múlt nyáron Rebeka névü szajhával buja életett folytatván Feleségét jószágát és Gazdaságát el nem hattá. Ad 3-tium Közhírrel hallotta, hogy azon szajha mindenüt beszéllette, ha a Dunáig Tiszáig megy is Nagy Istóknak el köll utánna menyi, sőtt, ha a Falubul ki akarják űzni addig ell nem megy, még Nagy Istók Feleségének orrát ell nem metzi. Sextus Fatens Gregorius Pirbos colonus in Possesione Gelyse comitatu quo supra degens annorum circiter 62 juratus examinatus fassus est ad 1-mum jol ismeri ezen Fatens