Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szilágyi Mihály: Boszorkányperek Tolna megyében • 437

hoz vezette. Ezek jól ismerték a füvek, gyökerek és virágok gyógyhatását. Patikájuk maga a természet, amely megtanítja pl. a beteg kutyát is arra, hogy mivel gyógyítsa magát. A népi gyógyítás olyan tevékenységnek fogható fel, aminek keretében orvosilag nem képzett emberek, a szülőktől öröklött, majd kibővített gyógyismeretek birtokában beavatkoznak az emberi és állati szervezet működésébe, hogy azt meggyógyítsák. Nem közömbös annak fölemlítése, hogy a sebészeti és némi belgyógyászati orvosláson kívül a népi gyógyítók egy része pszichiáteri teendőket is ellátott. Például a szexuális zavarokkal és depresszióval küzködő falusi ember bizalommal fordulhatott kuruzslóihoz. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a kínzó nyavalyáiból gyógyult ember volt a legjobb reklám: az ilyen ember nem pihentette a száját, mindenkinek elmondta gyógyulását. A népi gyógyítók könnyebben létesítettek kapcsolatot pácienseikkel, mint a hivatásos orvosok. Ebben valószínűleg az játszotta a főszerepet, hogy maguk is otthonosan mozogtak a nép hiedelemvilágában. A vádlottak padjára került népi gyógyítók, mai szemmel egyszerű, de gyakorta értelmes, a természetben található füvek hatását jól ismerő emberek voltak. Fizetségük egy darab kenyér, szakajtó liszt, sajt, ital, ruha. Ezeknek az embereknek a gyógyítás azt jelentette, mint halnak a víz, embernek a levegő, cigánynak a vásár, szóval az élet eleme! A népi gyógyászat módszereiben első helyen a fürösztés áll (15 eset), amihez a Paks melletti Gyapa-pusztai búcsújáróhely gyógyvizét és különböző füveket használtak fel. A Sárközben a satnya gyermeket „keresetlen" (véletlenül talált) lókoponya fürdővizében igyekeztek felerősíteni. A lókoponyát a küszöbön fólaprították, a csontszilánkokat bográcsban fölforralták, s levéből fürdőt készítettek. Tolna megye református falvaiban a 20. század elején is élt ez a szokás. Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény és Sárpilis utcáin a kerítéskarókra kitűzték a keresetlenül talált tófejeket. A fürdőkészítés egy különös esetét a „Szépasszonyok tálába hágó" Csizmazia Gyuri gyógyításának irracionális terápiájánál figyelhetjük meg: „A fördő pedig volt készítve széna polyvábul, hét halott hasárul hozott füvekből (azaz: sírdombon nőtt füvekből) melyet Csizmaziáné maga Gulyás Pálné javoslásábul elkészített..."

85 A gyógyfüvek legtöbbje: Aranyos pátrác borostyánfű (szárazfájdalom gyógyítására), ezerjófű, földi bóca levele, kikerics, lestyán („Levasztikom"). Szent Ilona fű, Szentgyörgyvirág gyökere, székfű (kamilla). Többségük a beteg fürdővizébe került. A levasztikom (sárgás virágú gyógynövény) egy kéziratban fennmaradt orvoslókönyv szerint a belső fájdalmak, a daganat, a fulladás és a kígyómarás ellen hatásos. Egyúttal a vizelet és a menstruáció megindítására is alkalmas. Faraghó Katalin perében a beteg csecsemő testét is levasztikommal kenték. Egy paksi gyermek megnyomorított kezét „Sanctum Lignum"-fával és „Sassa-frassa"gyökérrel gyógyították, állítólag eredményesen. Van olyan boszorkány, aki képes a füvek megszólaltatására. A kelések megszüntetésére, úgy látszik, a mézes kovásszal való kötözés bizonyult hatásosnak. Heczeghné gyógynövénytárában ún. faszmeresztő fű is szerepel. A dunavecsei református lelkész tanácsára a decsi Galagonya Tamás tyúktojással gyógyítja a nyavalyatörős betegeket. Kriszt Jánosné gyönki vádlott Pajer András „hideglölésére" azt javasolta, hogy „az ingét vesse le, temettesse az ágy alá". A fokhagyma már az ókorban ismert gyógyhatású növény. Alliumtartalma miatt hatásos a gyulladásos betegségek megszüntetésére. Emésztést segítő, vérnyomást csökkentő, epe- és májműködést serkentő hatását a modern orvostudomány többször is igazolta. A paksi Csámpai házaspár perében a kalapra tűzött fokhagyma segítségével kiderítik, hogy a vasárnapi nagymise látogatói közül kik a boszorkányok. A boszorkányperek aktáiban sűrűn előfordulnak a kenegető javasemberek. A dunaföldvári német katona végtagjait Herczeghné hájjal kenegeti. A madocsai Fehér Ilona is hájjal kenegeti női betegeit, kiket a méhanya és a csömör kínoz. Használatos a levasztikom is kenésre, akárcsak a lólábszárvelő, amit a paksi Vörös Ilona egy győri török nőtől sajátított 475