Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) • 5

Csak így érthető meg az az ellentmondásos helyzet, hogy az 1852-1853. évit statisztika szerint majdnem mindenki iskolába járt, ugyanakkor a soproni helytartósági osztály megrója a megyei tanügyi és politikai hatóságait, hogy nem léptek fel hatékonyan a nagyon sok mulasztás ellen. Felhívta a kerületi iskolai felügyelőket, hogy szükség esetén forduljanak a főbírói hivatalokhoz, büntessék meg azok szüleit, akik alapos ok nélkül nem járnak iskolába. Mivel ez az intézkedés sem hozott eredményt, a főbírák közvetlen kötelességévé tette a HTO az iskolalátogatás helyszínen történő ellenőrzését, és ha szükséges, bírság kirovását.

223 A hiányzások bizonyos időszakokra koncentrálódtak. Télen a szegény szülők tartották otthon gyermekeiket, mert nem voltak képesek őket megfelelően öltöztetni. A mezei munkák időszakában szintén nagyon sokan elvonták az iskolától nagyobb gyermekeiket. Gyerekeik munkájára ismét a szegény szülők votlak leginkább rászorulva. Mint a szekszárdi járási főbíró 1853-as jelentésében írja, bírságot eddig mégsem vetettek ki, mivel olyan szülőket sújtott volna, akik az adójukat is alig tudják kifizetni.

224 Az iskolai mulasztások nagy része mögött tehát szociális problémák rejlettek, ami ellen a legszigorúbb hatósági fellépés sem használt. A HTO ezért elrendelte az egyéni legeltetés tilalmát, azaz a szülők ne a gyerekeiket küldjék állatokat őrizni. Kivitelezésre pedig utasítást adtak a helyi hatóságoknak, hogy ne adjanak ki útlevelet iskolaköteles gyermekeknek. A tilalom mellett a helytartósági osztály igyekezett rugalmasabban elébe menni a lakosság reális igényeinek. Lehetővé tette, hogy a hat hét tanítási szünet egy részét a sürgős mezei munkák idején adja ki az iskola.

225 Ha az ismételt felhívások nem használtak, következett a bírság kirovása. A szekszárdi járásban 1855. III. negyedévében Tolnán 17 földművest büntettek meg összesen 9 forint 37 krajcárra.

226 A dunaföldvári járásban 1855. II. negyedévében három madocsai szülő összesen 3 Ft-ot fizetett. Ugyanekkor a dombóvári járásban fekvő Pariban 5 Ft 15 krajcárt, Dombóváron 13 Ft-ot fizettek a szülők.

227 Az egyes adatokból úgy tűnik, hogy a bírság öszszege átlagosan 0,5-1 Ft körül mozgott. A bírságpénzek pénztárának állása szerint nem voltak szűkmarkúak a hatóságok a büntetés kirovásában. 1858 végére Faddon 68 Ft, Gerjenben 32 Ft, Cikón 28 Ft, Izményben 46 Ft, Mucsiban 172 Ft, Zombán 151 Ft gyűlt össze.

228 A befolyt összegeket iskolai, szociális célokra fordították. Aparon 8 Ft-ért két fiúnak ruhát vásároltak, Tevelen 7 tanulónak cipőt, Tolnán 25 tanulónak tankönyvet vettek. Az adományokat általában szegény illetve szorgalmasan iskolába járó tanulóknak juttatták.

229 A buzgó bírságolásnak lehetett némi hatása, mert 1856-ban a helytartósági osztály már elégedetten nyugtázta, hogy a simontornyai iskola kerületben három község kivételével az iskola látogatottság javult, és ezért dicséretben részesítette az érintett községeket.

230 A kérdés természetesen nem került le a napirendről a provizórium időszakában sem. Ezúttal a helytartótanács tiltotta el az iskolás korúakat a legeltetéstől. Utasította a megyét, hogy a rendelet megszegőire vessen ki bírságot, és ne tűrje, hogy gazdálkodás ürügye alatt vonják el a tanulókat az iskolától.

231 A hatósági fellépés nem lehetett olyan erélyes, mint korábban, mert bírságpénzek kirovásával nem találkoztunk. Helyezzük végül Tolna megye iskolakötelezettségre vonatkozó adatait szélesebb, dunántúli összefüggésbe. Bár az adatok tárgyalt korszakunk határaink kívülről (1872) származnak, arra mégis alkalmasak lehetnek, hogy ebben a vonatkozásban meghatározzák Tolna megye helyét a tájegységen belül. Mellőzzük valamennyi megye adatainak közlését, csupán néhány jellemzőt ragadunk ki közülük. 37