Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) • 5

azt is igyekeztek felszámolni, ami intézkedéseiben pozitív volt. Ez a folyamat a tanügy terén az egész provizóriumot végig kíséri. A dunaföldvári főelemi iskola egy megüresedett állásra pályázatot hirdetve a korábban 630 Ft-os fizetést 525 Ft-ra csökkentette. A helytartótanács erélytelen tiltakozása nem tudta a községet tervében megakadályozni. Sovány vigasz volt a község ígérete, hogy a megtakarított összeget iskolai célokra fogják fordítani.

201 A két ellentétes tendencia, az 1850-es évek nekilendülése és az 1860-as évek megtorpanása eredője a már idézett statisztikai közlemények 138-139. oldalán olvasható kimutatás a katolikus tanítók jövedelméről: Tankerület 1 tanítóra eső jövedelem Bonyhádi 169 Ft 43 krajcár Dombóvári 255 Ft 84 krajcár Értényi 243 Ft 14 krajcár Dunaföldvári 344 Ft 12 krajcár Simontornyai 239 Ft 55 krajcár Szekszárdi 294 Ft 77 krajcár Völgységi 195 Ft 79 krajcár Pécsi püspökség 227 Ft 72 krajcár Magyarország katolikus iskolái 197 Ft 70 krajcár f Mivel az adatok nem járásiak, hanem tankerületiek, pontos összevetésre nem adnak lehetőséget. A völgységi járás katolikus iskoláinak átlaga 1849-ben 148 Ft volt. A vele területileg egybeeső bonyhádi és völgységi tankerület átlaga 1865-ben 169 illetve 197 Ft. Az emelkedésjelentős, de még így is az utolsó helyen állnak a megyében, de elmaradnak az egyházmegyei, sőt az országos átlag mögött is. Megerősíti az 1863. évi iskolabevallások dombóvári járási átlagát (257 Ft) a dombóvári és értényi tankerület 1865. évi adata: 255 Ft illetve 243 Ft. Egészében véve a két említett tankerület kivételével valamennyi meghaladja mind az egyházmegyei, mind az országos átlagot. A dunaföldvári tankerület eredménye pedig valóban kimagasló. Nem ment zökkenőmentesen a tanítói jövedelmek behajtása sem. A legtöbb községben maga a tanító volt kénytelen házról-házra járva begyűjteni illetményét. Ez azzal járt, hogy nem egyszerre és csak hiányosan kapta meg a lakosságtól bérét, tovább csökkentve ezzel az amúgy sem magas jövedelmét,

202 s közben ki volt téve a legméltatlanabb gyalázkodásoknak, megaláztatásoknak, amelyek aligha szolgálták hivatala tekintélyét.

203 A megoldás kézenfekvő volt, a községi elöljáróság szedje be a tanítók járandóságát a többi adóval együtt. Az utasítást a községek meg is kapták, de a helytartótanács is azonos tartalmú rendeletet volt kénytelen kibocsátani 1863-ban.

204 Nemcsak a községek vonakodtak fizetni, az uradalmak sem voltak készségesebbek. Igyekeztek lerázni a terhes, még a távoli múltból származó kötelezettségeket. Gróf Apponyi József azzal érvelt, hogy az iskolának járó fa úrbéri jellegű kötelezettség, és ezeket az 1853. évi pátens eltörölte. A HTO elutasította keresetét, azzal az indoklással, hogy a fa kiszolgáltatása nem úrbéri jellegű, hanem a canonica visitatioban vállalt kötelezettség.

205 Bármi legyen is a jogi érv, a lényeges mozzanat itt az, hogy a hatóságok az iskolaügy védelmében a község mellé álltak a nagybirtokos arisztokratával szemben. A nem kis nehézségek árán megszerzett jövedelemért a tanítónak többnyire egyéb teendőket is el kellett látnia. Általános gyakorlat volt, kivéve néhány nagyobb mezővárost, hogy a tanító egyúttal kántor is volt. Ezt a tanítói munka szerves részének tekintették, vala33