Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Dobos Gyula: Ellenforradalom és konszolidáció (1919-1924) • 241

képes csoportok egyesítése. E terve nem változott a legitimista államcsínykísérletet követően sem. A megvalósítás első lépése akkor történt meg, amikor Bethlen és csoportja belépett a Kisgazdapártba. Az egyesülés első próbakövét a Bethlen-Klebesberg-féle választójogi törvénytervezet elfogadása jelentette. E törvénytervezet alaposan eltért az 1920-as választásokon alkalmazott elvektől. Megszűnt az általános, titkos választójog és a törvényhatósági jogú városok kivételével nyílt szavazás szerepelt a tervezetben. A Kisgazdapártot ez különösen érzékenyen érintette, hiszen az egyik fő programszempontjuk éppen a titkos szavazás hangoztatása volt. A Friedrich-féle rendeletből e tervezet meghagyta az ajánlási rendszert, de a jelölt indulásához szükséges ajánlási számot a szavazásra jogosultak 5%-áról 10%-ra emelte, illetve 10 000-nél nagyobb létszámú kerületben minimum 1000 választópolgárnak kellett az ajánlási ívet aláírnia. Tolna vármegye politikai lapja, a Tolnamegyei Újság a nyílt szavazás mellett kardoskodott.

1 Nem fukarkodva a demagóg szólamokkal, így fogalmazott a cikk írója: „A proletárdiktatúra után ennek a nemzetnek annyi baja van, annyi mulasztást kell helyrepótolnia, hogy a titkossággal való kísérletezés megmérhetetlen csapást, a nemzet teljes elpusztulását jelentené." Mivel a közhangulatot fel kellett készíteni a várható új szavazásra egymás után jelentek meg a megyei lapokban, így Tolna megyében is az ezzel foglalkozó írások. Dr. Battlay Dezső, aki az 1920. januári választások idején Tolna megye kormánybiztos-főispánja volt, aki a választásokat követően a járási főszolgabíróktól összegyűjtött tényadatokkal alátámasztva javaslatát azt kérte a miniszterelnöktől, hogy jelentősen szűkítsék a választásra jogosultak számát, most ismét hallatta szavát. A megyei sajtóban

2 arról kívánta meggyőzni az olvasókat, hogy ma már a titkos szavazás nem lehet téma, hiszen az elnyomott néposztály kormányzó többséggé vált. A munkásoknak erős szervezetei vannak - írja - tehát senki sem hiheti, hogy a szakszervezeti munkást munkaadója politikai cselekvésében befolyásolni tudja. Azért is fölösleges, mert a joggyakorlásra éretlen választó felelősség és politikai szeméremérzés nélkül adja át magát önző érzései, félrevezetett indulatai szülte elhatározásának, ami a titkos szavazást a demagógia melegágyává teszi. A törvényjavaslat vitája a parlamentben 1922. február 13-án kezdődött meg. Bethlenek manőverei ellenére sem sikerült a számukra kedvezőtlen összetételű parlamentben többséget szerezni a törvénytervezet elfogadásához. Ekkor, február 16-án, Horthy kormányzói jogával élve - Bethlen javaslatára - még mielőtt a tervezetet szavazással megbuktatták volna, feloszlatta a nemzetgyűlést. A nemzetgyűlés tehát feloszlott anélkül, hogy új választójogi törvény született volna. A régi, amelyet még a Friedric- kormány adott ki, majd a nemzetgyűlés szentesített, tehát törvényerőre emelt 1920-ban, Bethlen céljai eléréséhez, a kívánatos parlamenti többség megszerzéséhez, alkalmatlan volt. Új választójogi rendeletet a kormány nem adhatott ki, hiszen törvényt kormányrendelettel megváltoztatni alkotmányjogilag elfogadhatatlan, törvénytelen lépés lett volna. Bethlenek nem a törvénytelenségtől riadtak vissza - ennek később számos tanújelét adták -, hanem ebben a képlékeny helyzetben az ellenzék kormányellenes támadásaihoz nem kívántak újabb táptalajt biztosítani. Mivel az idő sürgetett, Bethlenéknek lépniük kellett. A kormány kérésére Horthy „alkotmányjogi értekezletet" hívott össze. Ennek lett a feladata véleményezni a kormány választójogi rendeletének megjelentetését. Bár a március 20-i tanácskozáson többen távolmaradtak - főleg a királypuccsok miatt, így a hercegprímás és 2 érsek -, a megjelentek azt tették, amit Horthy és a kormány elvárt tőlük, egyetértettek a kormány tervével. Ezt követően március végén a Bethlen-kormány kiadta az új választójogi rendeletet.

3 A választási rendelet megjelenését követően a megyék számára az első teendő a rendelet 105. szakasza értelmében a központi választmány megalakítása volt. A belügyminiszter távirati rendelkezése szerint

4 a törvényhatósági bizottságot március 11, vagy 12-re kellett összehívni. Forster főispán március 12-re hívta össze a testületet és a központi választmány 299