Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) • 5

dasági szemléleti oktatás beszélgetési modorban az ifjúság számára", „Az ausztriai pénzbecs népszerű előadása". Kiadtak továbbá utasításokat a községi iskolafelügyelők,

v a katolikus lelkészek, a katolikus járási iskolafelügyelők számára.

135 Az egyes újonnan megjelenő tankönyvekről a helytartósági osztály külön értesítést küldött, utasítva a megyehatóságot, hogy rendeltesse meg az ajánlott könyveket.

136 Nem riadt vissza a kormányzat tankönyvek betiltásától sem. Pld. az „Egészen új szerkezetű ábc, vagy is Vezérkönyv az olvasni tanításban és tanulásban"- írta Erdélyi Indali Péter szőnyi növeldei tanár. Keres kiadás. Pesten 1854. című tankönyv használatát politikai okokból betiltotta.

137 Hasonlóan járt el a Bach-rendszer bukása után újjászerveződő győri tankerületi főigazgatóság is, azzal a különbséggel, hogy nem politikai, hanem didaktikai okokra hivatkozva tiltotta be az izraelita iskolákban használt „Hebráische Fibel" című olvasókönyvet. A főigazgató egyúttal mellékelte az izraelita népiskolákban engedélyezett tankönyvek jegyzékét, amely lényegében azonos volt az 1850-es években használttal,

138 vagyis anyanyelven bár, de az egységes birodalom és az uralkodó iránti engedelmesség szellemét kísérelték meg ébren tartani. Ezek után felvetődik a kérdés, hogy ezekből a tankönyvekből mindenhova és elegendő számban jutott-e? Mivel a tankönyveket részben a szülőknek kellett megvásárolni, a kérdés anyagi oldala sem mellékes. A könyvek ára 6-50 krajcár között mozgott,

139 egy közepes árú könyv egynapi napszámbérnek felelt meg. A szegényebb szülők gyermekei és a legjobbak számára helyenként a mulasztások miatt befolyó bírságpénzből fizették ki a tankönyvek és a tanszerek árát.

140 A tanulók tankönyv-ellátottságáról nincsenek megyei adataink. Jellemzésül néhány megyei példát mutathatunk be. A dunaföldvári izraelita iskola 28 db ábc- és 40 db nyelvkönyvet rendelt. Az iskola tanulóinak száma 74 volt, tehát majd minden tanuló számára rendeltek az új tankönyvekből. A bölcskei izraelita iskola 40 tanulójának viszont csak 20 tankönyvet rendeltek. Kedvezőbb a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy a kérdéses tankönyveket nem az iskola valamennyi tanulójának, hanem csupán egy osztályának szánták. A dunaföldvári járás izraelita iskolái kivételével valamennyi zsidó iskola tankönyveinek árát az egyházközség fizette.

141 A dombóvári járási iskolafelügyelő 1854-ben 700 magyar és 100 német nyelvű abc-s könyvet rendelt.

142 A járásnak mintegy 2000 katolikus elemi iskolása volt,

143 tehát szinte minden második tanuló számára rendelt tankönyvet a kerületi iskolai felügyelő. Számításba véve, hogy a tanulók fele már magasabb osztályba járt, ez azt jelenti, hogy minden érintett tanuló számára megrendelték az abc-s könyvet. Ha az idézett példákból nem is következik, hogy az egész megye valamennyi tanulójának tankönyvellátása biztosított volt, a felsorolt adatok annyit mégis bizonyítanak, hogy az egyes iskolákba nagy számba jutottak el a tankönyvek, s a tanulók nagy része rendelkezett a legszükségesebbekkel. Az oktatás tárgyi feltételeinek biztosításáról szóló fejezetünk lezárásaként szólunk röviden az iskolák fűtésének kérdéséről az iskolabevallások adatai alapján.

144 Az iskolák többségében fával fűtöttek, de néhány helyen szalmát (Kömlőd, Kajdacs, római katolikus iskola, Dunaföldvár, görögkeleti iskola), másutt rőzsét (Bölcske) használtak. A fűtőanyagról a legtöbb helyen a község illetve a hitközség, néhány helyen az uradalom gondoskodott (pl. Németkér, Dombóvár, Nagyszokoly). Akadtak olyan községek is, ahol maga a tanító volt köteles az iskola fűtését biztosítani (Kajdacs), míg másutt a tanulók szülei fizették a fűtés költségét (Szakcs). Kányán a tanulók vitték magukkal a fát és ők is fűtöttek. Mint látjuk, a szokások nagyon eltérőek voltak, s jórészt korábban kialakult eljáráson, hagyományokon nyugodtak. Ugyanezt tapasztaltuk az iskolaügyek egészére vonatkozóan. Bár a hatóságok törekedtek a tanügy szabályozásával annak egységesítésére, az egyes felekezetek és községek eltérő hagyományai, anyagi ereje folytán nagy különbségek voltak az egyes iskolák ellátottsá23