Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Erdősi Ferenc: Adatok Tolna megye tömegközlekedési hálózatának kialakulásáról • 275

hogy a bevágásban levő útszakaszt és a kísérő vizesárkot nagyobb kődarabokkal kirakták a vízmosások elleni védekezés során. Az út járhatóságáról megtudjuk, hogy: „A teherszállításra még egészen el nem készülvén és több helyen homokos lévén időjárás szerint rakott szekerekkel 21/2 nap alatt járatik meg" (tehát Dunaföldvártól Furkóig) és hogy „előfogat" (a szokásosnál több, ideiglenesen segítő igásló vagy ökör — E. F.) általában nélkülözhető, egy igáslóra 4 mázsát lehet számítani. Kivételként említi meg a paksi szőlőhegyet (ahol 800 öl hosszban 20 ölet) és a furkói dombot (ahol 800 öl hosszban 10 ölet emelkedik); ezeken a helyeken kell előfogatot alkalmazni. Tolna megyében ehhez az úthoz 15 kőhíd (max. 8 öl 1 láb hosszú és 4 öl 18 láb széles), 2 fahíd tartozott. A legnagyobb volt közöttük a szekszárdi vámnál levő 104 öl hosszú és 14 láb széles, fából készült Sárvízhíd (Sióhíd — E. F.). Az egész úton itt szedtek csak hídvámot, mégpedig a barmok darabjáért 3 krajcárt, 1 mázsa teher után 2 krajcárt. A forgalom azonban nem lehetett nagy: „Ezen postaút Tolna megyében kereskedés érdekében nem igen jelentékes, mivel mindennemű műáruk a Vármegye kebellében — a Dunán szoktak elszállíttatni." Tehát ennek az útnak — amint ara hivatalos megnevezése is utal — mindenekelőtt a postaszállítás lehetővé tétele volt a rendeltetése. Ezt a funkciót sem szabad azonban túlértékelni, mivel még a vasútépítések előtti évtizedekben, amikor a legnagyobb forgalom hárult az utakra, a postaforgalom akkor is igen kis intenzitású keretek között maradt. PAP L. adataiból kiderül, hogy az egész Dél-Dunántúlon 1840-ben csak egyetlen postakocsijárat közlekedett, a buda—eszek—péterváradi a szóban forgó úton, de ez is csak kéthetenként. (Jellemző, hogy Pest-Buda és Bécs között is csupán hetente egyszer közlekedett a postakocsi.) 1843 decemberében annyiban változott a helyzet, hogy a magyar kancellária sürgetésére a helytartótanács Pest és Eszék között naponta közlekedtetett levélposta járatot, de ezeknek többsége is kariol, azaz személyeket nem, csak postai küldeményeket szállító, zárt kocsi volt. Később, a Bach-korszakban 1854-től „mollejáratokat" (gyorskocsijáratokat) szerveztek. A Pest—Eszék—Pétervárad között naponta közlekedő járat 60 óra, a pest—pécsi járat 17 1/2 óra alatt tette meg az utat. — A postakocsi közlekedés az 1860-as évektől már visszafejlődött, a létüket feleslegessé tevő, hasonló irányú vasutak építésével az 1880-as évektől már ritkaság számba mert. (PAP Lajos: A magyar posta monográfiája. — Budapest, 1939. p. 146—181.) 2. A buda—eszéki fő postaút az országos nyilvántartás szerint a buda—szekszárdi szakaszán egyúttal kereskedelmi út is volt, bár — amint arra már rámutattunk — a jóval olcsóbb dunai hajózás konkurrenciája következtében kevés kereskedelmi forgalmat bonyolított. A buda—pécs—eszéki kereskedelmi út csak Szekszárdtól volt önálló. A Sárvíz-hídtól D-re az Eszék felé tovább folytatódó fő postaúttól DNy-i irányban kiágazó kereskedelmi út nagyjából a mai 6. sz. út nyomvonalán Kakasdon és Bonyhádon át haladt Pécs felé. Tolna megyei szakasza mindössze 4 1/32 mérföld, agyagos talajból készült, árkokkal közrefogott töltését kavicsszórás fedte, 3 kisebb kő- és 2 fahíddal keresztezte a vízfolyásokat. Meredekebb szakaszai nem lévén, rajta „mindenkor nélkülözhető az előfogat", és 1 lóra 6 q (tehát a buda—eszéki főútnál 1,5-szer nagyobb) teher húzását lehetett számítani. ..Terhes szekérrel" (megrakott szekéréi — E. F.) egy nap alatt lehetett megjárni. A legjobban karbantartott útjaink közé tartozott, amelyet minden évben kavicsoltak. Ez összefüggött azzal is. hogy a távolsági forgalomnál jelentősebb helyközi forgalom hordozója volt az út, érintve az akkor dohánytermeléséről nevezetes gazdag kereskedő-mezővárost, Bonyhádot (amelvnek évi 4 országos vásár tartásához volt joga), de ezt az utat vették igénybe a Bonyhád térségéből gabonát. Váraljáról pedig kőszenet rendszeresen szállító szekerek is a tolnai kikötőhöz tartva, ahol hajókba rakták az árut. 3. A Székesfehérvár—nécsi kereskedelmi út Felsőkeszitől (a mai Magvarkeszitől) Szokolvon (Nagyszokolyon). Iregen (Iregszemcsén), Kónyin, Nagykocsolán (Kocsolán) át Dombóvárig szelte át megyénket 6 17/32 mérföld hosszúságban. Az előbbi két úttal szemben ez nem volt kaviccsal leszórva (sehol sem volt a közelében kő vagy kavics), csak 6 öl szélességben a közrefogó árkokból középre dobott, többnvire agyagos földből kialakított alacsony töltés volt. Négy kisebb kőhíddal és két fahíddal keresztezte a vízfolvasókat, vámot sehol sem szedtek. Ha nem volt felázva, úgy 1 lóra 4 mázsa vont terhet számíthatott a fuvarozó, de így is hallatlanul lassan lehetett közlekedni rajta, 2 1/2 nap alatt lehetett rakott szekérrel 341