Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

Földesuraik megbízásából telepeseket toboroztak. Dolguk végeztével maguk is gazdálkodásba fogtak és élvezték azokat az előnyöket, amiket telepítő munkájuk ellenében uruktól elnyertek. A dombóvári Eszterházy-uradalom Cserénfai János nevű döbröközi szabadosa memcBialk személye, hanem Szarviasd^pusztiai malma után is adómentes. A népességösszeírásokban elkülönítik a szabadosokat az adózó jobbágyoktól és zsellérektől, a vagyoni állapotukra vonatkozó rovatokat ki sem töltik.

35 Az alsólendvai Nagy Miklós fiaival együtt nyerte el az adómentességet, ezzel együtt a falu vezetőrétegébe való beépülés lehetőségét, azáltal, hogy Nagykónyiba telepeseket hozott.

36 A fiúról-fiúra szálló kedvezményekért („firul-fira való szabadságért") később is meg kellett szolgálni, ha másként nem, hát erkölcsi tekintetben. A szabados köteles volt szótfogadni az uraság tisztjeinek, jó példával kellett elölj árni a rendfenntartásban. Legtöbb esetben az uraság leveleit és pénzküldeményeit neki kellett elvinnie saját lován, de az uradalom költségén.

37 A kiváltságos állapot nem mindig tartott örökkön örökké. Ha a szabados magaviseletén folt esett, mint pl. Cserénfai János bátyján, Istvánon, aki 1712— 1715. között élvezte adómentességét Döbröközön, „némely helytelen, s nem az uraság hasznára, sőt inkább kárára vergált", ezért gróf Eszterházy József megvonta tőle bizalmát és egyszerű jobbágysorba taszította.

38 Majdnem minden faluban találkozunk libertinusokkal, akik kiváltságuk révén a falusi bírók, lelkészek, bocskoros nemesek anyagi és erkölcsi egzisztenciájához közelállóknak tekinthetők, ezáltal a feudális falu és mezőváros vezető rétegébe sorolhatók. d) Árendások, taksások A levéltári források nem használják következetesen az „árendás" kifejezést. Időnként és helyenként a kocsma-, malom- és szeszfőzdebérlő rácot és zsidót is árendásnak nevezik, sőt a boltosok között is találkozunk árendásokkal; ugyanakkor kitapinthatóan előtűnnek a jobbágyok és zsellérek sorában, mégpedig a szabadköltözők sorában is. Dombóvár lakói „nem örökös jobbágyok, hanem arendatariusok. Fizet minden gazda az uraságnak esztendőnként arendát két-két forintot, zsellér pedig egy-egy forintot."

39 Mentesülnek az allodium földterületének szántása és bevetése alól. Aratás, illetve szénabetakarítás idején jobbágy és zsellér egyformán 6—6 napon át kaszál, markot szed, szénát gyűjt. Ezzel a robot le is van tudva. Egyebekben más jobbágyokhoz hasonlóan szemesterményeikből, bárányaikból, mézből kilencedet adnak az uraságnak; a búzakilencedelés idején összeírják nyári malacaikat is, mindegyik után egy garas „pázsitpénzt" fizetnek. A „köteles" ajándékok megadása alól ők sem vonhatják ki magukat: őzet, nyulat, császármadarat küldenek az uraságnak, ezenkívül annak lakodalmi, temetési kiadásaihoz éppúgy hozzá kell járulniuk, mint a megyegyűlésre kocsizó uradalmi inspektor lófogatához.

40 Lényegében tehát olyan állapotúak, mint a robotnélküli és földhöz, földesúrhoz nem kötött jobbágyok. Egy sor Tolna megyei faluban nem is volt jobbágy, hanem csak taksás, aki bért fizetett a földhasználatért, s amikor azt lefizette, szabadon odébbállhatott.

41 így pl. Tamásiban és Pincehelyen taksások, azaz „szabad emberek" bérlik az Eszterházy-uradalom földjeit.

42 68